Gyakran idézett mondás: Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Nem pont ezt igazolják az alábbi sorok, de a tudás, csinálás és tanítás összefüggéseit kutatják. Miszerint aki csinálja, az tudni fogja, és aki tanítja, még nagyobb eséllyel fogja tudni előbb-utóbb.
Az Egyesült Államokban, Maine államban található a National Training Laboratories, a tréningszakma (egyik) bölcsője, amit annak idején Kurt Lewin alapított. A központ kutatói kifejlesztették az un. "tanulási lépcsőt", mely arról tájékoztat bennünket, hogy átlagosan milyen mértékben maradnak meg a tanultak a különféle képzési/tanulási módszerek alkalmazása után.
Nincs információm arról, hogy pontosan milyen módon jutottak a kutatók ezekre a szép kerek százalékokra, de mind a forrás, mind saját tapasztalataim alapján hitelesnek tűnnek az eredmények.
Kutatásaik alapján egy előadás meghallgatása után átlagosan 5%-át jegyezzük meg az elhangzott ismereteknek. Aki részt vett a közoktatásban, annak saját élményei ezt valószínűleg megerősítik. Az olvasottak 10%-ára, az audio-vizuális forrásból szerzett információk 20%-ára vagyunk képesek emlékezni. Ha demonstrációt figyelhetünk meg, az arány 30%-ra emelkedik. A csoportos megbeszélés után akár az elhangzottak 50%-át is megjegyezhetjük, már ha aktívan részt veszünk benne, és nem a laptopunkat bújjuk vagy nyitott szemmel alszunk alatta. Abban az esetben ha az ismereteket alkalmazzuk is (doing), a megtartás 75%-ra ugrik, és végül a biztos megoldás: ha igazán meg akarunk valamit tanulni, tanítsuk meg valakinek, s így az ismeretek 90%-át magunk is bevéssük.
Ezt a konklúziót aztán sikerrel alkalmazták az üzleti gyakorlatban is, többek között az 1990-es években a Xeroxnál és a HP-nál (Cameron & Whetten, 1998).
Nekem a fentiek azt mondják, hogy a leggyakrabban alkalmazott képzési technikák - miszerint elmondom neked, olvasd el, esetleg meg is mutatom - szinte semmit sem érnek. Ha az a célunk, hogy képzésünk alanyára értékelhető mértékben ragadjon is valami, elkerülhetetleni, hogy minimum interaktív csoportos beszélgetést folytassunk a témáról, de még jobb, ha azonnal van lehetősége a tanultakat alkalmazni is (lásd on-the-job traning).Ha viszont abszolut biztosra akarunk menni, találjuk ki, kinek taníthatná meg a kérdéses ismereteket a delikvens, és miként fogjuk ellenőrizni közösen, hogy ez sikerült-e.
Az Egyesült Államokban, Maine államban található a National Training Laboratories, a tréningszakma (egyik) bölcsője, amit annak idején Kurt Lewin alapított. A központ kutatói kifejlesztették az un. "tanulási lépcsőt", mely arról tájékoztat bennünket, hogy átlagosan milyen mértékben maradnak meg a tanultak a különféle képzési/tanulási módszerek alkalmazása után.
Nincs információm arról, hogy pontosan milyen módon jutottak a kutatók ezekre a szép kerek százalékokra, de mind a forrás, mind saját tapasztalataim alapján hitelesnek tűnnek az eredmények.
Kutatásaik alapján egy előadás meghallgatása után átlagosan 5%-át jegyezzük meg az elhangzott ismereteknek. Aki részt vett a közoktatásban, annak saját élményei ezt valószínűleg megerősítik. Az olvasottak 10%-ára, az audio-vizuális forrásból szerzett információk 20%-ára vagyunk képesek emlékezni. Ha demonstrációt figyelhetünk meg, az arány 30%-ra emelkedik. A csoportos megbeszélés után akár az elhangzottak 50%-át is megjegyezhetjük, már ha aktívan részt veszünk benne, és nem a laptopunkat bújjuk vagy nyitott szemmel alszunk alatta. Abban az esetben ha az ismereteket alkalmazzuk is (doing), a megtartás 75%-ra ugrik, és végül a biztos megoldás: ha igazán meg akarunk valamit tanulni, tanítsuk meg valakinek, s így az ismeretek 90%-át magunk is bevéssük.
Ezt a konklúziót aztán sikerrel alkalmazták az üzleti gyakorlatban is, többek között az 1990-es években a Xeroxnál és a HP-nál (Cameron & Whetten, 1998).
Nekem a fentiek azt mondják, hogy a leggyakrabban alkalmazott képzési technikák - miszerint elmondom neked, olvasd el, esetleg meg is mutatom - szinte semmit sem érnek. Ha az a célunk, hogy képzésünk alanyára értékelhető mértékben ragadjon is valami, elkerülhetetleni, hogy minimum interaktív csoportos beszélgetést folytassunk a témáról, de még jobb, ha azonnal van lehetősége a tanultakat alkalmazni is (lásd on-the-job traning).Ha viszont abszolut biztosra akarunk menni, találjuk ki, kinek taníthatná meg a kérdéses ismereteket a delikvens, és miként fogjuk ellenőrizni közösen, hogy ez sikerült-e.
Most, másfél évvel később olvasok egy cikket, miszerint az egész NTL kutatás süket duma, a százalékokkal együtt, amit idéztem a postban:
VálaszTörléshttp://www.willatworklearning.com/2006/11/ntl_continues_i.html
:-))
Kedves Tamás, lehet, hogy a számok nem pontosak, lehet, hogy nem is kutatási eredmények alapján kerültek meghatározásra, azonban szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a következőket:
VálaszTörlés1. Gyakorlat teszi a mestert.
2. Meséld el, és elhiszem. Mutasd meg és megértem. Megcsinálom és megjegyzem.
Saját gyakorlati tapasztalataim is alátámasztják, akkor tudunk legjobban elsajátítani valamit, amikor elkezdjük tanítani...
Bele-beleolvasva a blogbejegyzésekbe, úgy döntöttem, hogy elejétől végéig át kell rágnom magam rajta. Már most látom, hogy nem fogok csalódni.
Egyetértek!
VálaszTörlésHát ha tényleg sikerült elejétől végéig elolvasni, örömmel fogadom a visszajelzést! :-)
Üdv
Tamás