2019. augusztus 18., vasárnap

Mi teszi a munkát szórakozássá?

Tom Sawyer rafinált kis csóka volt, amikor a számára munkaként előírt kerítésfestéssel kapcsolatban meggyőzte a barátait, micsoda nagyszerű kiváltságról van szó, majd pedig a cimborák úgy belelkesedtek, hogy még fizetni is hajlandók voltak a festés lehetőségéért. Mi több, még élvezték is a dolgot. Mark Twain így folytatja: “Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna – mint például ennek a könyvnek az írója – hamarosan megérti a munka és a szórakozás közti különbséget. Minden munka, amit meg kell tenni, és minden szórakozás, amit önként vállal az ember.”


Elgondolkodtam egy kicsit azon, hogy tényleg, mitől válik ugyanazon tevékenység keserves gyötrelemmé vagy kellemes időtöltéssé, akár fizetett, akár ingyenes munkáról van szó. Azt már magam is megfigyeltem, például a gyerekeknél, hogy hatalmas elánnal követelnek maguknak lehetőséget alkalmanként a zöldségpucoláshoz és aprításhoz, a porszívózáshoz, vagy bármi más egyéb feladathoz, ami épp ott és akkor vonzó számukra. Ha viszont feladatként akarunk nekik ilyesmit adni, már nem olyan egyértelmű a lelkesedés magas szintje. Saját magamon is érzem, hogy amikor meg szeretnék írni egy cikket vagy egy tananyagot, igazából el se lehet tőle téríteni. Ha viszont meg kell írnom egy anyagot, vagy át kell néznem és kommentálnom, akkor már gyakran jön a halogatás. Tehát Mark Twain elég jól látta, hogy az önként vállalt, saját kezdeményezésre végzett feladatokat nem érezzük tehernek.

Egy másik helyzet, melynek következtében akár a munkafeladat is könnyed kedvteléssé válik, amikor az erősségeinket használjuk. Ahogy már számos alkalommal fejtegettem magam is és kollégáim is, valódi erősségről akkor beszélhetünk, ha az adott tevékenységet nem csak jó minőségben vagyunk képesek elvégezni, hanem szeretjük is csinálni, nem fáradunk le tőle, sőt még fel is tölt bennünket. Tulajdonképpen jól szórakozunk közben, nincs olyan érzésünk, hogy összeszorított fogakkal kell lapátolnunk.

A harmadik, részben, de tényleg csak részben hasonló szituáció, amikor flow élményt élünk át, ugyanis azt olyan feladatoknál is megtapasztalhatjuk, ami nem kifejezetten az erősségünk. Bár a flow élménynek Csíkszentmihályi leírásában számos feltétele van, leegyszerűsítve az történik, hogy teljesen elmerülünk egy tevékenységben, amire teljes mértékben rákoncentrálunk, képességeinkkel arányban van, de egy kicsit nyújtózkodnunk szükséges hozzá. Repül az idő, észre sem vesszük, hogy elment a délután, pedig elvileg dolgoztunk. Az erősen teljesítmény-motivált embereknél például az adott tevékenység egyre magasabb szintre csiszolása is ilyen, akár egyszerű, monoton feladatoknál is. Vagy a szellemi/praktikus problémamegoldás is ide tartozik, amennyiben az illető örömét leli az efféle kihívásokban. Mondjuk én nem, de ismerek többeket, akiket felvillanyoznak ezek a szituációk.

Negyedikként egy tipikus flowban tartó elfoglaltságot külön is kiemelnék, ez pedig az alkotómunka. Még ha el is fáradunk, rengeteget lehet töltekezni belőle, és az eredményre is nagy elégedettséggel tekinthetünk. Tulajdonképp itt sem az igahúzás érzete dominál, sőt, be is vallhatjuk, hogy közben igen jól elvoltunk.

Az ötödik tényező, amely még akár a legszarabb, legunalmasabb munkát is szórakozássá tudja változtatni, a jó társaság. Ha végigröhögünk egy napot, miközben kivillázzuk a trágyát az istállóból, vagy költöztetjük a havert az új lakásába, akár még jónak is értékelhetjük az így eltöltött időt. Amennyiben a munka maga kevésbé taszító, akkor még nagyobb a valószínűsége, hogy a feladat akár szórakozássá alakul az elkövetőtársaknak köszönhetően. Nekem például sokszor nincs kedvem egy olyan feladatnak nekifogni, aminek a megoldására nincs ötletem, mégis amikor összeülünk egy vagy több munkatársammal (vagy akár csak egy konferenciahívást tartunk rá, amit amúgy nem nagyon komázok, csak felettébb időhatékony), a másfél-kétórás megbeszélés során egymás ötleteit gondoljuk tovább, kiváló megoldásokra jutunk közösen, és a végén nem az izzadságszagot érzem, hanem a lelkesedést. Hasonló tapasztalataim vannak a tanítással is. Amikor kevésbé érdeklődő, a részvétel és a teljes odafigyelés elsumákolására hajlamos vezetőkkel kell dolgoznom (persze mindent megteszek, hogy a lehetőségek szerint előre elkerüljem az ilyen helyzeteket), akkor kemény melónak érzem a tanításukat. Amikor viszont tanulásra vágyó, energiabefektetésre hajlandó résztvevőim vannak, akkor kijelenthetem, hogy jól szórakozom közben.

Plusz egy: bár a hatodik dolog miatt nem válik szórakozássá a munka, mégis sokkal szívesebben végezzük tőle. Ez pedig a saját magunkon túlmutató értelem. Nagyobb örömmel fogunk neki főzni, ha a családunknak vagy a vendégségbe érkező barátainknak tesszük. Már évekkel ezelőtt megfigyeltem, hogy lényegesen több kedvem van az ügyfélmunkához, ha arra összpontosítok, hogy miként tudom a programrésztvevőket a legjobb tudásom szerint segíteni a fejlődésben, mintha csupán az adott napon szerződés szerint leszolgáltatandó penzumként tekintenék rá.

Érdemes elgondolkodni azon az olvasónak, akár saját maga szempontjából, akár vezetőként, hogy a felsorolt öt területen (önként vállalás, erősségekre építés, flow élmények, alkotómunka, jó társaság/hangulat) milyen mozgástere van a munka szórakozássá alakítására (illetve az önérdeken túlmutató értelem rendszeres tudatosítására), még akkor is, ha az elérhető arány azért a realitás talaján maradva nem lesz 100%.

(Kép: Életrevalók című film részlete)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése