2018. november 17., szombat

Tehetségről és tehetetlenségről

Sose felejtek el egy beszélgetést, ami vagy tizenöt éve történt. Akkortájt még a karrierekkel kapcsolatos munkám volt, és igyekeztünk segíteni az útkeresésben olyanoknak, akik önhibájukon kívül kerültek ki a munkaerőpiacra. Egy kisváros jó nevű termelővállalatánál dolgozott a hölgy, és egy csoportos létszámleépítésben volt sajnos érintett. Azt kérdezte tőlem: “Mit kezdjek magammal, 36 évesen???” Eléggé ledöbbentett már akkor is, hogy milyen fiatalon felteszi a kezét. Aztán később, amikor én is annyi lettem, valahogy épp az ellenkezőjét éreztem: talán pont akkortájt jöttem rá, mit kéne kezdenem magammal, 36 évesen…


Milyen jó, hogy vannak az embernek barátai: mindenféle olyan helyeken ki tud általuk kötni, amit a fene se gondolt volna. Így vetődtem el néhány hete, Dobay kolléga ötlete nyomán Cher többedik búcsúkoncert-sorozatának egyik állomására, a las vegas-i Park Theatre-be. Néhány dal után, számomra meglepő módon, Cher mesélt az életéről talán vagy tíz-tizenöt percen keresztül. Később utána is néztem a meglehetősen tartalmas és hullámvasútra hasonlító életrajzának.

Elég hamar, már az 1960-as években igen ismertté és népszerűvé vált az USÁ-ban a Sonny és Cher formációval, saját tévéműsoruk is volt, aztán párja támogatásával szólókarrierbe fogott, és ötmilliós lemezeladásig jutott. A következő két album azonban üzletileg sikertelen lett, és a sikerlistákon is megbukott. Aztán ismét jött egy felfelé ívelő időszak, négy és hétmilliós lemezeladással a 70-es évek első felében. Az évtized hátralévő része azonban három olyan albumot hozott számára, ami a megelőző lemezek eladásainak töredékét produkálta, majd pedig az új férjével kiadott korong a korábbi értékesítési eredmények tizedét se hozta. A 80-as évek elején még tolt egy rockzenei próbálkozást, amivel ugyancsak kudarcot vallott, így a zene felől a színészkedés felé kanyarodott. A koncerten arról mesélt, hogy milyen érzés volt, amikor a 60-as évek nagy sikerei után padlót fogott, közel 300 ezer dolláros adóssággal vendéglátózott. A vacsorázókat inkább zavarták az étkezésben, mint szórakoztatták őket, a késő esti bulik pedig szinte senkit nem érdekeltek. Unalmukban maguknak zenéltek, és ebből az időszakból származik jó pár későbbi sláger. Mellesleg, egyedül nevelte két gyermekét.

A színészkedésre fókuszáló évtized nem volt hiábavaló próbálkozás: 1988-ban, 42 évesen, meg is kapta a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat. Mindezt egyébként azután, hogy 40 évesen, Az eastwicki boszorkányok szereplőválogatásán Jack Nicholson és kollégái azt vágták az arcába, hogy tehetségtelen, és már nem is vonzó. De nem hagyta magát lerázni, rábeszélte a döntéshozókat, hogy mégiscsak vele forgassák le a filmet.

Aztán újra visszatért a zenéléshez, a korábbiakat felülmúló, 8 és 11 milliós eladásokat elérő két lemezzel. A kilencvenes évek elején azonban vissza kellett vonulnia, mert az Eppstein-Barr vírus ledöntötte a lábáról. Mivel nem volt ereje érdemi projektekkel pénzt keresni, reklámarcként adta el magát különféle szépségápolási termékekhez. Leírták és bírálták érte, hogy eladta magát kilóra.

Negyedik (!) zenei visszatérése 52 éves korában történt a szám szerint huszonkettedik (!), Believe (1998) című albummal, és ez hozta el számára a legnagyobb nemzetközi sikert. 23 országban volt listavezető a címadó dal, és ismét 10 millió feletti eladást produkált a lemeze. Néhány évvel később belefogott az utolsónak tervezett koncertturnéjába, ami a többszörös meghosszabbítás miatt három éven keresztül tartott, 326 állomásból állt (évi 100+ koncert). Tette mindezt már erősen tendálva a 60 éves kor felé. A női előadók közt minden idők legtöbb bevételt produkáló turnéja volt. Három év pihi után még aláírt 3 évet és 200 db koncertet Las Vegasban, amit 65 évesen fejezett be…

70 elmúlt, amikor vállalkozott még egy Mamma Mia filmszerepre, kinyomattak egy ABBA feldolgozás lemezt, és még bevállalt egy 96 fellépésből álló, két éves, immáron harmadik búcsúkoncert-sorozatot, mely tényről ő maga is kellő öniróniával beszélt. Egy-egy 9-előadásos etapban a produkció begereblyéz 3.5-5 millió USD-t jegybevétel gyanánt… Na ezen a körön voltunk mi, vérprofi show, kiváló minőségű, látványos és figyelmet teljesen lekötő előadás, meglepően fiatalos testalkat és mozgás, de a hangja is ott van még a szeren.

Amikor ennek a 72 éves “nyugdíjas néninek” (akarom mondani, még mindig elképesztő dívának) az élettörténetét elolvasom, valamint az előadására visszagondolok, amiből még mindig képes lenyomatni ötvenet évente, elég viccesnek tűnik számomra az a tehetetlenség, amivel meglepően sokszor találkoztam már a munkám során, 30-40 éves vezetők részéről. Az nem lehet. Az lehetetlen. Nem fog változni. Nem lesz belőle semmi. Már próbáltuk és nem sikerült. Aha. Nem csodálom. Mit kezdhetnének még magukkal, 36 évesen???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése