2017. június 5., hétfő

Amikor nem a kitartó küzdés, hanem az elfogadás hozza az eredményt

Évekig küzdöttem mindenféle népi hagyományokkal és biológiai hadviseléssel a vakondok ellen azokon a füves területeken, ahova nem került vakondháló, mert túl macerás lett volna kitermelni és visszahordani a talaj felső rétegét. A siker a nullával volt egyenlő: újabb túrások akár pont ott keletkeztek másnapra, ahol az aktuális elrettentő eszköz leledzett. Eredményként hepehupás, csúnya, foltos lett a fű, helyesebben mondva a vegyes-gyomos zöld talajtakaró. Tavaly nyáron az egyik barátom, tapasztalt motoros a témában, megosztotta velem, hogy ő bizony egyszerűen csak szétgereblyézi a friss túrást, és így van esélye a zöldségeknek gyorsan regenerálódni. Döntöttem hát, békét kötöttem gondolatban a Vakondok Népével (amúgy is védettek, bántani tehát addig se bántottam őket, csak próbáltam volna odébb üldözni őket), és attól a naptól kezdve csak szétgereblyéztem a túrásokat. Ha hiszed, ha nem, töredékére szorult vissza az esetek száma, és sokkal gyorsabban visszazöldül az érintett rész. Elfogadtam, hogy esélytelen a küzdelem, neki is joga van ott élni, és valahogy ő is respektálja a dolgot, mert nem barmolja szét úgy a füvemet.


Hasonló elfogadás segített annak idején abban is, hogy a sportot az életem részévé tegyem. Évekig kerestem eredménytelenül azt a mozgásformát, ami két kritériumnak megfelel (1) az összevissza munkabeosztásomhoz illeszthető és reggel is végezhető, amikor inkább rászánom magam (2) élvezem, szeretem csinálni. Egyszer csak kaptam egy olyan impulzust, hogy a mozgás számomra egyszerűen egészségügyi szempontból fontos tevékenység, a fogmosást sem kell élvezni, mégis szükség van rá. Innentől már csak az első kritériumnak kellett megfelelni, amire több opció is volt. Akkor is sort kerítek valamiféle mozgásra legalább háromszor egy héten, ha egyáltalán nem élvezem, nem várom a lehetőségét. A kerékpárhoz például több kedvem van, mint a konditeremhez, így ahhoz kevesebb akaraterőre van szükség, főleg ha van társ is. De nem vártam tovább, hogy élvezhető sportot találjak, és végül ez hozott éveken át fenntartható megoldást.

Vajon neked van-e olyan része az életednek, ahol hosszú idő óta küzdesz, de valahogy nem akar megszületni az eredmény? Ahol nem kéne ugyanazt tovább nyomnod, mint süket az ajtót. Milyen külső körülményt kellene elfogadnod úgy, ahogy van, és miképp válthatnál stratégiát egy másfajta megoldás érdekében?

3 megjegyzés:

  1. Ha csak "tűzszünet" van a vakondokokkal, nekem ez működött. 8 db-ot fogtam meg vel..https://rojaker.hu/vakond-es-csigariaszto/250-nortene-elve-fogo-vakond-alagutcsapda.html

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :-) Lenne öröm a gyerekeknek, hogy élve is látnak egy példányt :-)))

    VálaszTörlés
  3. Lehet, hogy túl hamar feladtad :)

    A vakondok ellen nekünk teljesen bevált a tipikusan Aldiban és Lidl-ben kb 3-4 ezer forintért időszakosan tipikusan tavasszal kapható napelemes vakondriasztó (biztos máshol is lehet kapni, de mi épp ilyet vettünk és beváltak). Egyértelműen megszűntek a vakondtúrások. Lehet állítani, hogy hangot adjon-e ki és/vagy rezegjen. Jól le kell dugni a földbe és a rezgést nem is lehet hallani, de a vakond úgy tűnik, hallja, mert azóta nem látogat meg.

    Persze ilyenkor lehet, hogy átmegy a szomszédba, sőt az is lehet, hogy a szomszédodnak van ilyenje és ezért jönnek át hozzád a vakondokok :)

    Én elég szkeptikus voltam, de azt gondoltam, egyszer kipróbálom. Bejött.

    Ettől függetlenül természetesen igaz az, hogy néha el kell fogadni, amit nem tudunk megváltoztatni. Na persze ilyen dolog kevés van :)

    VálaszTörlés