2016. augusztus 29., hétfő

Ingyenes e-könyv a menedzsment-innovációról: Vezetői séta a sztratoszférában

Megjelent harmadik, vezetésről szóló e-könyvem Vezetői séta a sztratoszférában címmel, amit szabadon letölthetsz PDF, iBooks és Kindle formátumokban. Ez az írás született meg a legnehezebben a három közül, mivel olyan területre merészkedtem, amiről egyelőre kevés információ áll rendelkezésünkre, így elég sok időre és kutakodásra volt szükségem ahhoz, hogy megértsem, keresztülszűrjem magamon, majd röviden összefoglaljam a lényeget az érdeklődők számára.

Vannak szétszóródva a világban olyan vállalatok és egyéb szervezetek, akik kikukázták a hadseregtől megörökölt, vagy az ipari forradalom időszakából származó, de mindmáig uralkodónak számító vezetői gyakorlatokat, és gyökeresen más módon közelítenek az emberek vezetéséhez. Ami felettébb érdekes, hogy egymástól függetlenül jutottak igen hasonló konklúziókra. Kis könyvemben az emberek közötti együttműködés evolúciójának kontextusában mesélek ezeknek a szervezeteknek a rendhagyó vezetési, HR és egyéb működési gyakorlatáról. Ők igen messze vannak attól amit az emberek zöme a hétköznapjaiban tapasztal. A nyúlon túlon túl. Én úgy képzelem, hogy valahol a sztratoszférában.

A klasszikus menedzsment pont azt eszi, amit főz. A hatékonyságnak, az eredményességnek, és a tulajdonosi érték minden áron történő maximalizálásának ára van. Ezt az árat fizetik a kiábrándult, elidegenedett, motiválatlan munkavállalói tömegek, és persze a Föld nevezetű bolygó is. Szerettem volna magyar nyelven elérhetően is megmutatni, hogy van alternatíva. Még akkor is, ha első olvasatra ki fogja verni a biztosítékot, és lépten-nyomon belekiabálod majd a szöveg közepébe, hogy ez itt nem lehetséges. A világ elindult ebbe az irányba, legalább tudj róla.

Hálás köszönet állandó alkotótársaimnak: Kamrás Orsolyának, aki szerkesztőként és lektorként működött közre, és Pusztai Csabának, aki a remek borítót rajzolta a világ másik felén, egész pontosan Rotoruában, Új-Zélandon.

Kattints ide, töltsd le, olvasd el, emészd meg, és ha tetszett, ajánld másoknak is!

2 megjegyzés:

  1. A könyv által emlegetett Frederic Laloux: Reinventing Organizations c. könyv magyar fordítása elkészült, és a kiadásán dolgozunk!
    Ha érdekel a sztratoszféra, várunk a http://circle43.org tanulókörbe, illetve a sztratoszférát tanulmányozó meetupokon: http://www.meetup.com/circle43/

    VálaszTörlés
  2. Mondtam én, hogy megállíthatatlanul elindult valami :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.