2016. március 15., kedd

Mit érdemes eltanulnia a vezetőknek az előadóművészektől?

Egyes énekesek alig ragadják meg az ember figyelmét, míg másokról nem tudjuk levenni a szemünket. A magyarázat többnyire nem az énektudásbeli különbségben rejlik: rengeteg népszerű előadónak egyáltalán nincsenek kiemelkedő hangi adottságai vagy formális képzettsége. A színpadi jelenlétük miatt muszáj rájuk figyelni. Ugyanez az oka annak, hogy egyes zenekarok amatőrnek tűnnek a színpadon, míg mások egyértelműen profi csapat benyomását keltik.

A vezetők gyakran kerülnek olyan szituációba, amikor “fel kell lépniük” mások előtt, hatást kell gyakorolni a hallgatóságukra. Nem csak a nagyobb létszámú rendezvényekre gondolok itt, hanem akár a csapatmegbeszélésekre, ahol nagyon fontos a figyelem fenntartása, az információk hatékony megosztása, az érzelmi elköteleződés erősítése, a cselekvésre buzdítás, valamint a motivációs szint és a lelkesedés fenntartása. Emellett oktatási, ismeretátadási kontextusban is, ami ugyancsak része a vezetésnek, nagyon jól jön az erős jelenlét.


Egy kicsit utánanéztem, hogy a színpadi jelenlét erősítésére miket ajánlanak a zenészeknek. Szerintem nagyon jól használhatók a tanácsok a vezetői kommunikáció javítására is azokban a szituációkban, ahol kisebb vagy nagyobb hallgatóság előtt kell beszélniük.

  • Gondold át és tervezd meg, hogy mit és hogyan akarsz előadni!
  • A színpadi jelenlét alapja a magabiztosság, ami a kemény munkából, a tapasztalatokból és a pozitív megerősítésből épül fel. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! 
  • Mutass őszinte lelkesedést a témád iránt! Vidd bele a kapcsolódó érzelmeidet! Takaréklángon nem fogsz hatást gyakorolni.
  • Ha te nem élvezed az előadást, a közönség se fogja.
  • Add saját magadat, ne azzal foglalkozz, hogy mit fognak szólni mások! Ez könnyűnek hangzik, de nagyon gyakran cenzúrázzuk saját magunkat, vagy játszunk szerepet. 
  • Legyél energikus: állj fel, mozogj a rendelkezésre álló területen, a hangerőt igazítsd a hallgatóság méretéhez! Egyszerre van szükség az lendületre és a nyugodt, átgondolt tudatosságra, bármilyen furcsán is hangzik.
  • Szólítsd meg néhányszor a közönséget! Tegyél fel egy-egy kérdést, szólítsd fel őket cselekvésre!
  • Mosolyogj, sugározz pozitív energiát! Használhatod a humor eszközét is, amikor adekvát!
  • Alkalmanként add át a rivaldafényt/szót másnak a csapatban/zenekarban!
  • Nézz meg minél több élő fellépést és lesd el a legjobbak módszereit!
  • Ha van rá módod, nézd vissza videón az előadásodat! Amivel elégedett vagy, abban erősítsd meg magadat, amivel nem, azt változtasd meg legközelebb!

A munkájára igényes vezetők többsége vágyik arra, hogy eredményesen tudja befolyásolni a munkatársait, képes legyen őket tűzbe hozni, elkötelezetté tenni. Ennek ellenére vajon hányan gondolják át és építik fel tudatosan a megbeszéléseiket, előadásaikat? Mennyien figyelnek arra, hogy önazonosan, érzelmeket mutatva, lelkesen és energikusan adják elő a mondanivalójukat? Ki gyakorol, ki tanulmányoz másokat, ki elemzi utólag a saját teljesítményét? Bizony sokat tanulhatunk mindannyian a profi előadóktól.

Ha valaki esetleg szeretne inspirálódni, vagy nem biztos abban, hogy hova lehet még emelni a lécet egy világszínvonalú popsztárnak a koncertjén, annak figyelmébe ajánlom Pink 2009-es Funhouse turnéját, ahol az alábbi felvételen látható módon énekelte el Sober című számát. A budapesti állomáson személyesen láttam és lehidaltam:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.