2015. március 16., hétfő

Az introvertáltakból is kiváló vezető válhat

Elterjedt feltételezés, hogy az extrovertált emberekből lehet igazán jó vezető. Pedig ez egyáltalán nem így van. Azért írok most erről, mert többen kérdezgették a tőlem az utóbbi időben, hogy introvertált emberként válhatnak-e jó vezetővé. Először is, az extroverzió-introverzió nem egy kétállású kapcsoló, hogy vagy ilyen valaki, vagy olyan. Ez egy skála, melynek számos értéke lehet. Emellett azt is fontos megjegyezni, hogy komplex, több dimenziójú személyiségjellemzőről van szó, valamint azt, hogy egyéb jellemzőkkel kölcsönhatásban igen eltérő viselkedést figyelhetünk meg egy-egy inkább extrovertált vagy introvertált illető részéről.


Kétségkívül igaz, hogy a kifelé forduló emberek inkább keresik mások társaságát, és mivel szívesen kerülnek a középpontba, természetesnek tűnik a vezetői szerepük. Személyiségük azonban azt is eredményezheti, hogy akaratukat másokra erőltetik, nem túlzottan kíváncsiak a csendesebb emberek véleményére, a problémákkal kapcsolatban pedig inkább megmaradnak a felszínen. A társadalomban és az üzleti világban jól megfigyelhető az extrovertáltak túlsúlya a vezetésben, és jól kiütközik ennek a ténynek az árnyoldala. Az egyoldalú, felülről vezérelt, megmondóember-szerű működés, a kollégák véleményének és ötleteinek figyelmen kívül hagyása, a rengeteg átgondolatlan döntés, a "karizmatikus" emberek előtti hajbókolás mind-mind ezt a jelenséget támasztják alá.

Természetesen nem akarom azt állítani, hogy extrovertált személyiségek ne lehetnének jó és sikeres vezetők, inkább arra kívánok rávilágítani, hogy az introvertáltaknak is ugyanolyan helye van a vezetésben. Hajlamosabbak alaposabban a fenekére nézni a problémáknak, feltárni az ok-okozati összefüggéseket, rendszeresen feltenni maguknak a kérdést, hogy vajon tényleg helyesen gondolkodnak-e. Jellemzőbb rájuk, hogy a két fülüket és az egy szájukat a darabszámnak megfelelő arányban használják. Figyelmesen meghallgatnak másokat, és kíváncsiak a véleményükre. Gyakran kreatívak, amihez bizony szükség van arra, hogy alkalmanként egyedül legyenek. Ha valaki szeret magában is lenni, attól még nem antiszociális.

Introvertált vezető például Warren Buffett, Bill Gates, Elon Musk, Larry Page, Mark Zuckerberg és Barack Obama, illetve az volt Abraham Lincoln és Mahatma Gandhi is.

Mindkét vezetőtípusnak hasznára válik persze, ha a hiányzó erősségeket más vezetőkollégák vagy üzlettársak bevonásával pótolják.

1 megjegyzés:

  1. a témában ajánlott olvasmány Susan Cain: Csend c. könyve.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.