A menedzserek, akik sikeresen elvették az embereik kedvét a munkától

Pár napja, várakozás közben elbeszélgettem egy ismerősömmel, aki tíz évet dolgozott postásként, pontosabban csomagkihordóként. Elmesélte, hogy kilenc évig örömmel járt be dolgozni, reggelente a kollégákkal kávéztak, viccelődtek egyet, megbeszélték az előző napi tapasztalatokat, aztán lendületesen, jókedvűen teljesítették a szállításokat. Az utolsó évben azonban az általa "menedzserszemléletnek" nevezett jelenség olyannyira lerombolta a motivációját, hogy új állás után nézett.

Annak érdekében, hogy felettesei szorosabb ellenőrzés alá vonhassák a kihordókat, PDA-s utánkövető rendszert vezettek be. Tenyerükön és autójukban GPS készülék tette követhetővé minden mozdulatukat. A technika azonban nem váltotta ki a papír alapú rendszert, így a tevékenységük adminisztrációja megkétszereződött. A csomagok átvételénél a személyi igazolványszám feltüntetését is megkövetelték, amit az emberek többsége nem tud fejből, tehát visszamegy a kapuból, előkeresi, beírja. Mit számít az az egy perc? Napi hatvan csomagnál pont egy órát. Ugyanaz a kiszállítási munkanap tehát átlagosan két órával lett hosszabb. Az ügyfelek pedig elégedetlenek voltak, mert a postás a megszokott időpontnál később ért a címekre. Hiába magyarázkodott, hogy új szabályok vannak, új informatikai rendszerre álltak át, őket ez nem érdekelte.

A versenyszférából exportált "menedzser" körbenéz az állami tulajdonú szervezetben, és rögtön talál egy tucat hatékonysági problémát. Az Excel-tábla azonnal kimutatja a nyereséget, legalábbis számszakilag. Hogy aztán ennek a mindennapokban milyen következményei lesznek, arról fogalma sincs, hiszen az operációnak a környékén se járt.

A dolgozót pedig, aki minden bizonnyal sumákol és lazsál, legjobb, ha rövid, elektronikus gyeplőn tartjuk. Ha azonban egy kis falu postahivatalában áramszünet van, a címzett kiértesítése után a csomagot nem hagyhatja ott, mert a rendszerben nem tudja a hivatal levenni. Neki pedig ebben az esetben vissza kell vinni a küldeményt a központba. A címzett meg várhatja az újabb kézbesítést. Nem baj, az ellenőrzés legalább működik.

Ezzel a kis történettel két tipikus vezetői hibára szerettem volna felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a hatékonyságnövelő intézkedések kellő körültekintés nélkül komoly károkat vagy épphogy hatékonyságcsökkenést okozhatnak más területeken. A másik, hogy minél nagyobb a vezetői kontroll, annál jobban elmegy az emberek kedve az egésztől. Nem akarnak robotok lenni, akik a munkaidő negyedében azt kénytelenek adminisztrációval bizonygatni, hogy a nap egyéb részét tényleg nem köldöknézegetéssel töltötték.

Ui.: Az ismerősömnek persze ezután nem dicsekedtem el vele, hogy magam is valamiféle "menedzserszemléletet" tanítgatok, igaz, másfajtát, mint amit ő megtapasztalt :-) . És persze semmi bajom a technológiával, de ne ész nélkül!