Két inspiráló nyári történet

A következő két kis történet mindennapi emberekről és céljaikról szól, nem hősökről vagy világbajnokokról. Talán ezért is szolgálhat inspirációként bárkinek, így a nyár közepén. Az egyik munka jellegű, a másik magánélethez kapcsolódik.

Az első sztori főhősét az egyszerűség és a nehezebb beazonosíthatóság kedvéért nevezzük el egyszerűen Bélának. 2009. január másodikán keresett meg azzal, hogy segítségre van szüksége. Sikeres informatikai garázscég tulajdonosa, a kb. 20-25 fős szervezetet egyedül irányítja. Emberei fiatalok, tehetségesek, de híján vannak a megfelelő rutinnak. Minden ügyfélprojektben személyesen is részt vesz. Egészen operatív teendőket is ellát, mint például egy nullás igazolás beszerzése. Egyszerre száz dologgal foglalkozik, így sok mindenre csak felületesen jut ideje, gyakran ő a szűk keresztmetszet, rá kell várni.


Nagyon leterhelt, de nem meri kiengedni a kezéből a gyeplőt. Az ügyfeleknél felmerülő problémákat, késéseket személyes rutinjával, improvizációs és kommunikációs készségével ügyesen kezeli. A fiatal csapatból ezt senki nem tudja utánozni, de csodálattal tekintenek erre a tudására. A cégnél sok a baráti kapcsolat, nagyon szeretnek együtt dolgozni és időt tölteni. Nehezen kérnek így számon bármit egymáson. Kiváló a hangulat, minimális a fluktuáció. A fiatalok általában egyből a mély vízbe kerülnek, nagypályán focizhatnak. Érzi, hogy fel kellene jönnie néhány kiemelt embernek középvezetői szintre, de még nem tartanak ott.  Segítsek neki kinevelni őket. Mondom oké, tarthatunk nekik egy fél éves fejlesztő programot (ebből lett később a Tudatos Vezetés képzés), de akkor se fogod nekik átengedni a kormányt. Csak akkor vállalom, ha egy pár hónapot hajlandó vagy velem négyszemközt is dolgozni. Nem egyszerű ügy egyébként, mert több mint három évtizede ismerjük egymást, sőt barátok is vagyunk. Pont erre való tekintettel ment csak bele. Arról álmodott, hogy lesz egy olyan cége, ami kellően szervezett, neki az operatív vezetésben nem kell részt vennie, csak termék- és üzletfejlesztéssel foglalkozik, sokat sportol, ebédelget az üzleti partnerekkel, a rendszeres bevételek pedig fedezik a fix költségeket. Rettentő távoli álomnak tűnt ez akkor, hiszen minden tevékenységben nyakig benne volt, és nem szerette volna, hogy mások elpuskázzák, amit felépített. Szóval dolgoztunk együtt kettesben négy hónapot, a vezetői csapattal meg vagy nyolcat, de még 2009-ben, szóval csak az úton elindulásban volt alkalmam segíteni. Minden, ami azóta történt, az ő (és persze a csapata) érdeme. Nemrég beszélgettünk arról, hogy öt évvel később hol tart. Cégük a szakterületükön megkerülhetetlen, a kapcsolódó munkák többsége megtalálja őket. A folyamatos díjbevételek kényelmesen fedezik az állandó költségeket, és évről évre újabb beruházásokat tesznek, termékfejlesztésbe és állóeszközbe egyaránt. A 2009-ben összeírt, kb. 150 elemből álló feladatlistáját két-három év alatt felszámolta. Béla egyetlen projektben sem vesz már részt személyesen. Az operatív irányítást teljesen átadta. Kizárólag ügyfélkapcsolatok fejlesztésével és az új termékötletekkel foglalkozik. Amint projektek körvonalazódnak, egyből továbbadja őket. A napi szakmai problémákkal a tanácsadási vezetőt kell keresni, nem őt. Már a kiválasztási döntésekbe se szól bele. A nyáron három hónapot a Balatonnál tölt, időközben megszületett három gyermekével. Napi rendszerességgel teniszezik és kerékpározik. Családtagjait és barátait vendégül látja. Kéthetente egy-egy napra jön Budapestre, ha muszáj. Története jó példa arra, hogy igenis lehetséges sikeres vállalkozásokat oly módon egy másik növekedési szintre vinni, hogy közben a tulajdonos fokozatosan a személyes preferenciáinak jobban megfelelő életvitelt alakít ki, az operatív vezetést pedig arra alkalmassá váló kollégáinak átadja. Mindezt pedig pontos célmegfogalmazással, tudatos építkezéssel, kemény munkával, 4-5 év alatt meg lehet valósítani. Fókusz nélkül, láblógatással, kifogáskereséssel és panaszkodással persze nem.

A másik történet kisebb ívű, viszont saját. Az életem szinte minden területén, hasonlóan erős céltudatossággal és következetes munkával sikerült olyan működést kialakítanom, ami a preferenciáimnak megfelel. Egyetlen területen nem találtam fogást, és ez pedig a testsúlykérdés. A korral szépen elindultam lefelé a lejtőn, azaz felfelé a mérlegen. Idén január elsején 93 kg-mal rekordot állítottam fel, egyben éreztem, hogy ha most nem fordulok meg ezen az úton, akkor egyre kevesebb esélyem lesz erre. A képlet egyszerű lenne: kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amit elégetünk. Csak éppen én nagyon szeretem a finom ételeket és italokat, sportolni viszont nem nagyon kedvelek. Igazából egyikben sem lelem örömöm. Hiába coacholtam magam, hiába ismerem a megoldási lehetőségeket, ez egy igazi elakadás volt. Nem találtam elég motivációt se arra, hogy sanyargassam magam, vagy megvonjam a finomságokat, se arra, hogy sportolásos önkínzást végezzek. Pszichológushoz is elvittem a témát. Elsőként fontos lépés volt, hogy elengedjem azt a vágyamat, hogy találjak magamnak élvezhető sportot. Inkább valami elfogadható kell, azzal a tudattal, hogy egyszerűen ez egy egészségügyi szükséglet, amit meg kell tenni valamilyen rendszerességgel. Elkezdtem tehát az év első három hónapjában gyalog járni minden esetben, amikor belefért az időmbe. Például postára, bankba, egyéb 3-4 km-en belüli célpontokhoz. Emellett kicsit visszavettem az étkezésből, de nem túl nagy sikerrel. Mindenesetre három hónap alatt lefogytam három kilót, és a 90-et tartottam egészen június végéig. Utolsó tréningnapomon coaching alapokat tanítottam fiatal vezetőknek. A csoportlétszám miatt beszálltam egy trióba, ahol egymást coacholtuk aktuális problémákkal kapcsolatban. Akasztották tehát a hóhért. Én ezt a problémát vittem be, és tettem néhány vállalást újdonsült coach palántám kérdései eredményeképp. Egyrészt tudtam, hogy jön a szabadság, nincs kifogás, minden reggel felülök a biciklire és tekerek 15-20 km-t. Ehhez se volt nagy kedvem, de végülis elfogadható szünidei program. Étkezés tekintetében több változtatást is terveztem, amit sikerült is az elmúlt egy hónapban betartani. Két kifli/kenyér helyett egyet eszem reggelire. Két tányér leves vagy második fogás helyett is egyet-egyet fogyasztok el. Nassolást, édességet erőteljesen lecsökkentem, de nem vonom meg magamtól. Egy nap legfeljebb egy bőségesebb főétkezést engedélyezek magamnak. Ha ebédre, társasággal bekajálok, akkor este csak saláta. Ha tudom, hogy este lesz program, akkor az ebéd legyen könnyebb. Amikor van olyan opció, hogy saláta vagy zöldségköret, akkor azt választom, nem a nokedlit meg a krumplit. Ha nincs, akkor nem zabálok be belőle. Nyári fröccsök is bemennek, különösen társaságban. Mindezek eredménye az lett, hogy egy hónap alatt újabb 4-kg-ot fogytam, 86-ra. Nem kellett hozzá koplalni, önsanyargatni, társasági programokból kihúzni magam. Az utolsó vállalásom, ifjú coachom szelíd erőszakosságának következtében az volt, hogy mérni is fogom folyamatosan a haladást. Kéthetente tehát ellenőriztem a súlyomat, és elégedettséggel tapasztaltam, hogy a változtatásoknak van hatása. Ez további motivációt adott. Nyár végére szeretném elérni a 83.5 kg-t, amivel kikerülnék a túlsúlyos kategóriából. Emberemlékezet óta nem voltam ennyi, remélem leszek. Most ezt azért is írtam le, hogy nyilvánosan elköteleződjek. És persze azért, mert remélem, más is nyer inspirációt a példámból. Azok, akik ugyanúgy nem rajonganak a sportolásért, és ugyanúgy szeretik a hasukat. Nem kell semmi erőszakos diéta, csak egy kis életmódváltás. Olyan, ami már valódi változást jelent, de nem fáj.

Neked milyen munkahelyi/üzleti vagy magánéleti cél irányába kellene még ma elindulnod? Még hátra van egy hónap a nyárból, ami pont elegendő a kezdőlökethez!