2013. december 11., szerda

Jön az új e-könyv: Vezetés a nyúlon és az alapokon túl

Felbuzdulva a Bélás könyv iránti érdeklődésen, rövidesen megjelenik a folytatás. Míg Ettől lesztek jó vezetők, Béláim című e-könyvem az alapokról szólt, a második egy jókora ugrás lesz az alapokon, sőt még a nyúlon is túlra. Itt egy kis kedvcsináló videó Cservenyák Lilla és Vince főszereplésével (csavard fel a hangerőt a teljes élmény érdekében!):





Nagy segítség és előrelépés volt, hogy Kamrás Orsolya lektori szerepe mellett már korábban bekapcsolódott az írás folyamatába, és szerkesztőként is közreműködött a Vezetés a nyúlon és az alapokon túl címre hallgató irománynál. Pusztai Csaba barátom pedig ismét elvállalta a borító ékítését csodás művészi alkotásával. Csak ki kell még belőle passzíroznom. Mindenesetre már most köszönöm hozzájárulásukat.

Bár a karácsonyfa alá még nem fogja tudni senki betenni, belátható időn belül ingyen letölthető lesz pdf és Kindle formátumban a Tudatos Vezetés blogról, iPad készülékre pedig az iTunes Store-ból .

1 megjegyzés:

  1. Azt már olvastam valahol, hogy a sikeres filmhez gyerek és kutya kell, na de gyerek és nyúl?! Mindenesetre várom, hogy mi lesz ebből. :)

    AB

    VálaszTörlés