2013. október 3., csütörtök

Itt egy módszer, hogy rátalálj a szenvedélyedre

Kép: FastCompany

Szerintem a sikerhez a kitartáson kívül leginkább szenvedélyre van szükség, amire úgy is tekinthetünk, mint a kitartás üzemanyaga. Azért tudunk valami mellett hosszasan ott maradni a nehézségek ellenére is, mert fűt bennünket a szenvedély. Nagyszerű dolog, ha valaki olyan munkát tud végezni, tehát azzal töltheti élete jelentős hányadát, amit igazán kedvel, ami lelkesíteni tudja, amiben folyamatosan bővíteni akarja és tudja a képességeit, ahol egyre szélesedik a horizont és/vagy növekszik a mélység.

Persze a realitás az emberek többségénél inkább az, hogy valami véletlen vagy külső hatások révén elindul egy karrierpályán, és a későbbiekben fedezi fel, hogy nem a saját útját járja. Leginkább azért nem vált, mert kényelmetlen, nehézkes és lemondásokkal teli éveket kellene vállalnia a váltás érdekében. Megint nekiállni alulról építkezni, ideiglenesen alacsonyabb jövedelemmel beérni. Pedig érdemes. Nagyon nem mindegy, hogy akármi is történt eddig, hogyan töltjük egyetlen életünk hátralévő részét (a reinkarnáció hívei gondolom kevésbé rágódnak ezen).


Oprah Winfrey weboldalán hivatkozik* Janet és Chris Attwood The Passion Test: The Effortless Pass to Discovering Your Life Purpose c. könyvére, melyben egy jó kis feladatot talált a legfontosabb szenvedélyeink beazonosítására és priorizálására. Egy szép kis hatszögekkel tarkított ábrán tíz mondatkezdeményt kell befejezni vagy kiegészíteni:

Amikor gyermek voltam, arról álmodtam, hogy…

Nem hagynék ki egy filmet vagy könyvet a …-ról

Ha egy hetet lóghatnék a munkából, ezzel tölteném az időt:…

Az emberek többsége nem tudja rólam, de nagyon szeretek…

Ha a barátaimnak segítségre van szüksége a …-val kapcsolatban, hozzám fordulnak.

Ha saját tévéműsorom lenne, a …-ról szólna.

Ha házi készítésű ajándékot gyártanék, lenne benne…

Csak néhányszor próbáltam, de nagyon élveztem a ….

Leginkább akkor érzek endorfin-fröccsöt**, amikor…

Ha valamiben tehetségkutatót nyernék, ez lenne az:...

Amikor befejezted a válaszokat, az elsőtől indulva egyenként vesd össze a többivel a tételeket, hogy ki tudd választani a tíz közül a számodra legerőteljesebb szenvedélyt. Amikor megvagy, fuss még négy ugyanilyen kört a maradékkal, hogy fokozatosan a top 5 szenvedélyedet kiválaszd.

Még én se csináltam meg, de biztosan szakítok rá időt. Te se fogod megbánni!


*Köszönet Molnár Zitának, hogy megosztotta a Facebook-on ezt a linket.
**Köszönet Pusztai Csabának a "runner's high" kifejezés magyarításáért.


1 megjegyzés:

  1. Amikor gyermek voltam, arról álmodtam, hogy … buszvezető leszek.

    Ebből lehet már tudni valamit? :-)

    Na jó, nem olvastam el a könyvet, ennél biztos bonyolultabb a dolog. Szerintem az is nagyon sokat segít ennek felismerésében, hogy hol, milyen emberek, értékek, módszerek között érzed magad jól/otthon, hol van az, amikor azt érzed, hogy "megérkeztem, itthon vagyok, ezt kerestem".

    raki

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.