Csapatépítés vacsoracsatával

Mindig meglepődöm, hogy a kereskedelmi televíziók milyen pofonegyszerű műsorformátumokkal tudnak magas nézőszámokat generálni, aztán pedig természetesen a versenytársaknak lehet egymást szokás szerint utánozni. Mostanában esténként bárhova kapcsolod a tévét, valakik főznek és esznek. Persze nem gondolom, hogy bonyolultnak kellene lenni egy produktumnak ahhoz, hogy az jó legyen. Azok kedvéért, akik nem néznek tévét vagy ilyen műsort, röviden leírom a lényeget. Végy öt régebben híres vagy aktuálisan ismert embert, akik hétfő és péntek között egymást vendégül látják otthonukban. Minden nap főz valaki egy háromfogásos vacsorát, akár gourmand konyhatündér az illető, akár rántottasütésben vagy teafőzésben merült ki eddigi gasztronómiai tudománya. Jönnek a vendégek, összeismerkednek, eliszogatnak, betermelik az ennivalót, esetleg van valami kis műsorszám, végül pontokban fejezik ki véleményüket az estéről. 

Nagy dolog ám, ha valakit beengedünk az otthonunkba, ott vendégként fogadjuk, ő illedelmesen megérkezik, tiszteletét teszi, megköszöni a jóltartást. Közben van idő megismerni egymást, beszélgetni, nevetni, lazítani. A tévéműsor akár masszívan heterogén ötös csoportjai már a hét közepére láthatóan csapattá kovácsolódnak, örülnek egymás társaságának, elismerik egymás erényeit.

A napokban jutott eszembe, hogy milyen jó kis csapatépítési lehetőség akár szervezeti környezetben is a vacsoracsata, ha a tagok erre nyitottak. Egy ötfős projektcsapat egy hét alatt alaposan el tudja mélyíteni egymás közötti kapcsolatait. Persze más formátumban is nyugodtan lehet csinálni, mondjuk egy csoportban vagy osztályon hetente vagy kéthetente egy-egy estét vállal mindenki. Ha költségérzékenyek a csapat tagjai, akkor nyugodtan lehet egyszerűsíteni egyfogásos vacsorára. Egy lecsó vagy egy paprikás krumpli is bőven megteszi, nem szükséges marinált homárban, argentin bélszínben és bordeaux-i borokban gondolkodni.

Ha valakinek tetszik az ötlet és megvalósította, várom a visszajelzését, hogy miként sikerült!