2012. november 12., hétfő

Minden második vezető hanyagolja a számonkérést


Néhány napja jelent meg a HBR blogján a címben szereplő megállapítás egy több kontinensen, 5400 válaszadó bevonásával készült, vezetői tevékenységekkel kapcsolatos felmérés alapján. Függetlenül a kultúrától, a vezető beosztási szintjétől, sőt a vezetők értékelésétől is (felettes, kolléga, beosztott), a válaszadók 46%-a inkább nem konfrontálódik, ha a munkatársak nem teljesítik a vállalásokat. Tehát a magasabb hierarchiai szinteken se jellemzőbb a dolog, és a magasabbra vagy alacsonyabbra értékelt vezetők között sem volt ez a tényező megkülönböztető. Akit érdekelnek a szerzők által vélt okok, elolvashatja a fenti linken.

Az írás hivatkozik olyan kutatásokra, ahol csapatok teljesítményét vizsgálták. Nem meglepő, hogy a potyautasokat tartalmazó csapatok eredményei elmaradnak azokétól, ahol mindenki elvégzi a vállalt feladatokat. Azok a csoportok, ahol bevállalja valaki, hogy beszól a nem teljesítőnek, jobb teljesítményt hoznak ki magukból, mint azok, amelyeknél nincs erre a szerepre vállalkozó. Ez a bátor ember viszont személyes népszerűtlenségi árat fizet cselekedetéért.

Pedig a vezető feladata lenne, hogy ezt a kellemetlen részét is elvégezze munkájának. Ha nem teszi, akkor ő ugyanolyan potyautas, mint az, aki nem csinálja rendesen a dolgát. Nem beszélve arról, hogy a többiek kedve is elmegy az egésztől, ha azt látják, hogy egyesek "fogjuk meg és vigyétek" szellemben tevékenykednek.

4 megjegyzés:

  1. A bejegyzés kiváló, de a hivatkozás nem jó helyre mutat. Azt hiszem erről a cikkről van szó. És elnézést az okvetlenkedés miatt...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tamás!

    Régóta követem nyomon blogját és számos Ön által ajánlott könyvet olvastam el, amit ezúton is köszönök. Fenti posztjához megjegyzésként a saját példám. Legutóbbi munkahelyemen egy tizenkét fős csapatot irányítottam. A csapatban volt/van két potyautas akik évek óta az első számú vezető támogatását élvezték. Folyamatosan azon dolgoztam, hogy az integrációjukat megoldjam, mert enélkül lehetetlen volt a kollégáimat hatékonyan motiválni. Minden úgy zajlott, ahogy Ön azt a posztjában leírta, a potyautasok számonkérhetetlensége miatt szinte állandó belső konfliktussal kellett szembenézni. A végén én veszítettem el az állásom. Annak, hogy a vezetők - ha nem első számúak - nem mindig kérik számon beosztottjaikat, annak van egy ilyen aspektusa is.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a személyes példát! Nagyon tanulságos!

    Örülök, ha sikerült hasznosítani néhány bejegyzést, könyvajánlót.

    Üdv

    Tamás

    VálaszTörlés