2011. december 12., hétfő

A kritika dicsérete

Mindenféle dolgozói elégedettségi felmérésből, 360 fokos visszajelzésből kitűnik, hogy spórolunk a pozitív visszajelzésekkel, dicsérő szavakkal, annak ellenére, hogy az emberek nagyobb részénél jelentős motivációs erejük van, és nem is kerülnek semmibe. Természetesnek vesszük, ha a kolléga jól elvégzi feladatát. A mai bejegyzés azonban a kritikai visszajelzésekről fog szólni.

A napokban tartottam felső vezetők számára képzést, ahol az egyik résztvevő beszámolt tapasztalatairól, miszerint az utóbbi időben azt a terjedő tendenciát is megfigyelte, hogy a vezetők a kritikai visszajelzés kellemetlen feladatát sem vállalják fel. A probléma akkor csúcsosodik ki, amikor a nem megfelelő teljesítmény vagy hozzáállás miatt felmondásra kerül sor. A munkatárs nem is feltétlenül az indokokat vitatja, hanem azt nehezményezi, hogy eddig miért nem tájékoztatták mindezekről. Természetesen nem csak ebben az éles helyzetben jelent gondot a vezető elkerülő viselkedése: a fejlődésnek is gátja, ha nincs megfelelő, kiegyensúlyozott és reális visszajelzés.


Megértem az érintett vezetők nehézségét. Az épp dackorszakba lépett kisfiunkkal küzdünk az elfogadhatatlan vagy veszélyes viselkedésekkel kapcsolatban. Igen szívesen áll fel az etetőszék tetejére étkezés közben, mely ülve stabil és biztonságos, állva azonban tökéletesen kivitelezett fejes ugrás vagy hanyatt esés lehetőségét rejti a parkettára, rosszabb esetben valamely bútordarab egyik élére. Ha a rengeteg kedves és udvarias kérés ellenére továbbra sem hajlandó leülni, figyelmeztetem, hogy ki fogom venni a székből. Persze megmakacsolja magát, én következetes vagyok, ő pedig a következő 30 percet üvöltéssel tölti. Egy meghitt hétvégi családi reggelinél bizony felmerül bennem, hogy így akarjuk-e megint nyitni a napot, félórás bömböléssel. Esetleg kívánjuk-e az összes étkezést így tölteni. Mégis, a tapasztalatom a nagyobbik gyermekkel megerősíti, hogy egyes kérdésekben muszáj nagy levegőt venni, vállalni a helyzet érzelmi terhelését minden érintett számára, mert előbb-utóbb így válik gyermekünk összességében kezelhetővé, ettől tudunk programokra elígérkezni, majd oda is érni. Számos ellenpéldát látok, ahol kevesebb a szigor és következetesség, melynek eredménye, hogy a farok csóválja a kutyát: a gyerek pillanatnyi hangulata határozza meg az egész család tevékenységét.

Nagyjából annyi kedve lehet a vezetőnek a kritikai észrevételek közlésére - már ha nem egy kifejezetten negatív ember, aki mindennel elégedetlen - mint amennyi nekem az újabb front megnyitására. Vezetői és szülői felelősségünk azonban kötelez. Nem válogathatjuk ki státuszunk előnyös velejáróit, miközben a kellemetlenebbek, de legalább annyira szükségesek felett elegánsan elsiklunk. A fagylalt előbb-utóbb visszanyal.

4 megjegyzés:

  1. Az írás jó, a fotó gáz, és akkor még finoman fogalmaztam meg a kritikámat... :)

    VálaszTörlés
  2. A malacossal egy helyről vannak a fotók, valami alap fundamentum lehet, mert sokfelé nem láttam.
    Amúgy a gyerekes párhuzam érthető-e vajon egy vezetőnek esetleg gyerekes? :-)

    VálaszTörlés
  3. Az etetőszékes történet nálunk is sarkalatos probléma volt..:)
    A fiam úgy jelezte, hogy végzett az evéssel pici korában, hogy az üres műanyag tányért eldobta lendületből az etetőszékből, ráadásul hátrafelé..amit még plusz külön nem értettem....hogy miért.
    Sokáig nem tudtam megakadályozni sem ezt a hadműveletét, mert csak ritkán tudtam elkapni a megfelelő pillanatot..:)
    Beszélni sem nagyon tudott még akkoriban, és nem nagyon tudtam megértetni sem vele..sehogyan, hogy ez nem valami frappáns megoldás, annak a jelzésére, hogy befejezte az evést.
    Fogalmam nincs a mai napig, honnan származott ez az ötlete..:)
    A problémát igazából az jelentette, amikor egyszer vendégségben voltunk és elfelejtkeztünk erről az apróságról szólni, hogy nálunk mi a módi...így porcelán tányért kapott..ami szintén repült, mint a győzelmi zászló..a végén, majd hangos csörömpöléssel ért a kőre.
    Na ekkor csoda történt, fiam annyira megijedt, hogy zokogni kezdett..és soha többé nem dobta el ezután a tányért étkezés után...:)
    Ki gondolta volna, hogy magától megoldódik ez az érdekesen kialakult rossz szokás...

    Anita

    VálaszTörlés
  4. Anita kedves,

    nincs ezen mit csodálkozni: így mulat egy magyar úr! :)

    AB

    VálaszTörlés