2011. november 2., szerda

Vezetőknek a szuperérzékenységről

Kedves Olvasók! Fogadják szeretettel Dr. Györgyi László írását egy nagyon érdekes témáról!

Elaine N. Aron munkássága emberek millióinak változtatta meg az életét az angolszász világban.  Minden ötödik ember fokozott érzékenységgel születik: sokszor átlag feletti intelligenciával, intuícióval, képzelőerővel rendelkeznek.  Érzékenységük nem kimondottan lelki, fizikai érzékelésükre ugyanúgy igaz.  De ennek a tulajdonságnak megvannak a hátrányai is.  Gyakran visszahúzódónak, szégyenlősnek vagy hangulatembernek tűnnek, és önbizalomhiányban szenvednek, mert nehezen fejezik ki magukat stresszel és erős impulzusokkal teli világunkban.  Aron munkássága – amely részben most már magyarul is elérhető – visszaadja a szuperérzékenyek önbecsülését, segítséget nyújt abban, hogy kezeljék a külvilág számukra nehézséget okozó jelenségeit, és megmutatja a maradék 80%-nak hogyan tudnak harmonikusan együtt élni érzékeny társaikkal.

A szuperérzékenység állapot, mint amikor valaki barna vagy szőke hajjal születik.  És mint ahogy az emberek a hajukat is átfestik - ha úgy gondolják, így jobban megfelelnek környezetük elvárásainak - a szuperérzékenyek is sokszor inkognitóban élnek, maguk sem véve tudomást erről a személyiségjegyükről.  Pedig átlag feletti érzékenységük érték! Olyan érték, amit a munkahelyen is kamatoztatni tudnak, ha hagyják őket az egyensúlyi állapotukban működni.

Ez a rövid bejegyzés arról szól, hogy egy szuperérzékeny ember hogyan viselkedik, mire számíthatunk tőle munkahelyi körülmények között.  Bár a vezetők között is sok szuperérzékeny van, itt nem ehhez a tulajdonságukhoz, hanem vezetői szerepükhöz szeretnék segítséget nyújtani (bár kétségtelenül ők könnyebben magukévá teszik majd ezeket a gondolatokat).  Mit kell tudnunk tehát vezetőként szuperérzékeny kollégáinkról?

  • Mindenek előtt azt, hogy ugyanolyan normális (vagy abnormális) emberek, mint a 80%, csak harsány, versengő világunk sokkal nagyobb kihívás elé állítja őket, mint nem annyira érzékeny társaikat.
  • Rendszerint lelkiismeretesek, lojálisak, minőségre és a részletekre odafigyelők. Többnyire tehetségesek. Ideális beosztottak.
  • Nyugalmi helyzetükben empatikusabbak az átlagnál, jó hatással vannak mind az ügyfél, mind a munkatársak közérzetére.
  • Felfokozottan érzékelik az ingereket.  Érzékelik a legapróbb részleteket is, ugyanakkor könnyen telítődnek.  Jobban teljesítenek kevesebb külső inger mellett.  Több csendre, nyugalomra van szükségük, mint az átlagnak.
  • Többnyire képességeik alatt teljesítenek, amikor megfigyelik és értékelik őket.  Más vezetői eszközöket használjunk.  Ha a pozitívumokra fókuszálunk, ők nem fogják elbízni magukat, mert akkor is érzékelik, hol kellene jobban teljesíteniük, ha erre külön nem mutatunk rá.
  • Ritkábban élnek társasági életet, ezért kevésbé feltűnőek és kevesebb kapcsolattal rendelkeznek.  Ezt figyelembe kell venni, amikor munkájukat, szerepüket értékeljük.
  • Idegenkednek az önreklámozástól, bíznak abban, hogy lelkiismeretes, kemény munkájukat értékelik.  Ha így teszünk, lojális, szakmailag kiváló munkatársunk lesz.
  • Ők az elsők, akik a potenciális problémákat jelzik egy munkahelyi környezetben.  Ettől „problémacentrikusnak” tűnhetnek, azonban ezek idővel másokat is zavarni fognak, amit elkerülhetünk, ha odafigyelünk az első jelzésükre.  Értékeljük finom megérzéseiket és ezek tudatában hozzuk meg a vezetői döntéseinket.



Az igazán sikeres uralkodók mellett ott állt a saját érdekében választott tanácsadója, aki azokon a területeken egészítette őt ki, ahol a harcos király nem működött hatékonyan.  A szuperérzékenyek kiválóan képesek erre a szerepre.  Vegyük észre és értékeljük őket.  Adjunk teret a kibontakozásuknak – mindannyian nyerni fogunk vele!

További információ érhető el magyar nyelven itt, angolul pedig ElaineAron weblapján.

1 megjegyzés:

  1. Bár azt nem tudom, hogy mennyire van összefüggésben a sikeresség és az érzékenység, viszont találtam egy elég jó idézetet.. a sikerességre vonatkozólag.

    "A kimagaslóan tehetséges ember sohasem kötelességszerűen teljesít,
    tevékenységét nem a siker és az elismerés motiválja; az ilyen embert egyszer
    megfogja valami, és többé nem tud szabadulni tőle."
    Ranschburg Jenő


    Anita

    VálaszTörlés