2011. november 4., péntek

Az innováció és a hülye robotok versenye

A múlt héten a Városligeten autóztam keresztül, amikor a rádióban épp a hülye robotok versenyét reklámozták (Bacarobo 2.0). A pályamunkáknak mindössze három alapvető szempontnak kellett megfelelniük, és mint később a híradásokból kiderült, ez nem bizonyult könnyű feladatnak. Egyrészt a robot egy mechanikus meghajtású szerkezet legyen, másrészt a közönség nevessen rajta, harmadrészt nem lehet semmiféle hasznos funkciója. Kedvcsinálóként a reklámban olyan példákat említettek, mint a Szappanbuborék-szortírozó Robot, a Gazdája Helyett Fagyit Elnyaló Robot, a Hisztiző Robot, vagy az a példány, ami saját maga alatt vágja a fát. Később utánanéztem, hogy a Bacarobo-t a japán Maywa Denki csoport alapítója, Tosa Nobumichi szervezte meg először Tokióban, ahol azóta is évről évre megrendezik a buta robotok vetélkedőjét.

Rettentő szórakoztatónak találtam a dolgot. Tehetséges és dolgos emberek veszik a fáradságot, hogy haszontalan, de műszaki szempontból kimunkált remekeket készítsenek és megnevettessék embertársaikat. Eszembe juttatott egy másik kezdeményezést, a Létjogosultságért könyörgő utónevek blogját, melynek szerzője igen tréfás nevekkel áll elő rendszeresen, és mellé még jelentéssel, névnappal, sőt ajánlott vezetéknévvel (!) is szolgál.

Íme a mai bejegyzés tézismondata: a tanuláshoz, fejlődéshez és innovációhoz nem magunkat kell komolyan venni, hanem azt, amivel foglalkozunk. Ha inkább magunkat vesszük komolyan, az könnyen szül elbizakodottságot, önhittséget, önelégültséget, valamint a mások iránti tisztelet és a feladatunk iránti alázat hiányát.

Ezek az emberek, még ha komolytalan dolgokat is gyártanak, azt nagyon komolyan veszik. Szerintem már akkor is előrébb lennénk, ha általánossá válna, hogy az emberek fele annyira vennék magukat komolyan, és kétszer annyira a munkájukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése