Látókörömbe került a közelmúltbeli OECD Better Life Initiative felmérés, melyben 34 országból gyűjtöttek adatokat az élet néhány fontos területéről, túl a GDP-n és a gazdasági növekedésen. Az életükkel az összes ország átlagát tekintve a lakosok 59%-a elégedett, míg 68% bízik abban, hogy 5 év múlva az lesz.
Hazánk a sereghajtó. Közülünk mindössze 23% elégedett az életével, és 5 év távlatában is csak 36% gondolja ezt. Munka szempontjából releváns még, hogy a 34 ország között a legtöbb órát dolgozók között vagyunk, már aki dolgozik, mert a foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb, a hosszú távú munkanélküliség pedig az egyik legmagasabb nálunk. Sajnos az alsó negyedben vagyunk a gyermekes anyák sikeres munkahelyi visszatérése terén is, mindössze 59% tud ilyen lehetőséggel élni.
És még egy dolog: a jól működő kapcsolatrendszer tekintetében is az országok között az utolsó harmadban tanyázunk, pedig a sikerhez és a nehéz idők átvészeléséhez is nagy segítség, ha támaszkodhatunk egy közösségre.
Felmerült bennem a címben szereplő kérdés, miszerint másképp kell-e vezetni az embereket itthon, akik többsége egyértelműen és markánsan elégedetlen az életével. Vajon arról van-e szó, hogy motivációjuk tekintetében a maslow-i piramis alsó szintjeitől nem tudnak feljebb lépni, mert folyamatosan kielégítetlenek ezen szükségleteik? Vagy az általános elégedetlenség és pesszimizmus jelenik itt meg?
Bármi is áll a háttérben, gyanús, hogy hatással van a jól működő vezetéshez szükséges hozzávalókra. Bár továbbra is azt gondolom, hogy az emberek között sokkal több a hasonlóság, mint a különbség, és ezáltal vannak olyan menedzsment alapelvek, melyek szinte bármely homo sapiens vezetésénél érvényesek.
Nincs válaszom. Kíváncsi lennék, van-e valakinek ide kapcsolódó tapasztalata?
Régóta vallom, hogy a boldog élet titka: elégedettnek lenni azzal, amink van...
VálaszTörlésElsőre nagyon ellentmond Tamás egész tevékenységének, hiszen úgy hangzik, mintha arra buzdítanám az embereket, törődjenek bele megváltoztathatatlannak tűnő dolgokba. Holott szó nincs erről. A jövőbe vetett hit, és a jelen körülmények megbecsülése kéz a kézben járnak.
Azt tapasztaltam, hogy az elégedetlen emberek mindig valami - szerintük - jobbhoz hasonlítják életüket. "Régen jobb volt!" - "A szomszédnak több van." Pedig sajnos olyan világban élünk, mikor a media legfőbb tevékenysége rosszabbnál rosszabb dolgok bemutatása, ami a világban történik. Nem is beszélve azokról a nem világhírű, de kézzel fogható napi tragédiákról, melyek a közvetlen környezetünkben történnek. Én ilyenkor mindig azt érzem, hogy azok a gondok, melyek nyomasztónak tünnek számomra, milyen apró-cseprő problémák az igazán nagy bajokhoz képest. És az ember így megtanulja megbecsülni az élete örömeit.
Isten hivő emberként azt is vallom, hogy ha az ember elkezd úgy gondolkodni, hogy a bajok mindig valamilyen jobb dolgok kezdetei, hogy Isten szeret minket, és a csapásoknak van valamilyen olyan hatása a világra, melyet lehet, mi nem is érzékelünk, de hiszünk benne, hogy okkal történnek dolgok, megint csak más szintre helyezi elégedettségünket a világgal. Tudom, hogy a lélektan ezt a mechanizmust racionalizálásnak, önvédelemnek tekinti, de bárhogy is nevezzük, működik.
Apáti Béla
A munkám során, alkalmam nyílt egy jó pár munkafolyamatba betekintést nyerni.
VálaszTörlésTöbb alkalommal is, konkrétan a közösségi szellemet és a munkához való hozzáállást kellett megfigyelnem.
A legnagyobb cégektől kezdve a legkisebb vállalkozásokig, mindenhol megfordultam szinte..
Nagy százalékban elmondhatom, hogy nem csak munkakedv, de legtöbb helyen életkedvet sem tapasztaltam, munkakörülményektől függetlenül.
Ekkor meg is örültem annak, hogy ez belőlem nem hiányzik, pedig télen a legnagyobb hóban és fagyban, nyáron a legnagyobb hőségben is le kell sokszor vezetnem, megesik, hogy 500 km-t is...és mégis boldog vagyok, ha mehetek.
Tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy én is és mindenki más találhatna kifogást, hogy miért nem jó ez vagy az.
Igazából az életet kell szeretni, mert hogyha azt nem szeretjük, akkor a munkákat és a többi embert sem tudjuk szerintem..
Becseppentem a munkám által, egy enyhén fogyatékos dolgozó emberek munkahelyi közösségébe is.
Amit ott láttam és tapasztaltam, az nem volt mindennapi látvány..sőt, egy egész életre levonható konzekvenciával bírt számomra. Ugyanis akkora élni akarást, életösztönt még soha nem éreztem azóta sem sehol.
Kedvem lett volna ott maradni is, ott a béke, nyugalom, jókedv szigetén..és kedvem lett volna oda elvinni a többi embert, megmutatni nekik, hogyan lehet az, hogy "ott" találtam meg mindent, amit kerestem...még a hatékonyságot is..
Anita
Magyarországon az emberek "érték elvárása" nemzetközi összehasonlításban nagyon magas (Kopp Mária). Ez azt jelenti, hogy mi akkor mondjuk azt, hogy na jó, nagyjából rendben vagyunk, ha minimum olyan szinten állunk valamiben, mint mondjuk Svájc. Mi nem Szlovákiához, vagy Lengyelországhoz mérjük magunkat (akik egyébként alapvetően felnéznek ránk legalább annyira, mint mi Ausztriára), hanem Svájchoz.
VálaszTörlésÉs ez mindenben így van. Borban minimum franciák vagyunk, IT-ban egy európai programozó hozzánk képest smafu, mert mi silicon valley akarunk lenni, stb. és ha másodikok lettünk az olimpián, akkor "elvesztettük" az olimpiát, ahelyett, hogy ünnepelnénk (a franciák egy második helyezettet végighordoznak a vállukon a városon).
Ez két dolgot jelent:
- óriási energiák és szándékok vannak itthon, hogy menjünk előre (de tudjuk, hogy ez még kevés ahhoz, hogy meg is valósuljon bármi)
- illetve minden felmérés sokkal nagyobb elégedetlenséget fog mérni, mint máshol
Mészáros Dávid - arkon
Dáviddal nagyon egyetértek.
VálaszTörlésEgy kicsit más aspektus.
Ez a videó a bolgérokról készült, de sok hazai tanulság is van benne :-)
http://www.ted.com/talks/steve_keil_a_manifesto_for_play_for_bulgaria_and_beyond.html
zoli
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, több tanulság van bennük, mint magában a bejegyzésben :-). Bélával egyetértek, hogy a legjobban akkor járunk, és akkor tudunk boldogok lenni, ha elégedettek vagyunk a körülményeinkkel, életünkkel, és nem mindig azért küzdünk, hogy majd egyszer jó lesz nekünk.
VálaszTörlésMás kérdés számomra a teljesítmény, és az azzal való elégedettség, ami Dávid hozzászólásához kapcsolódik. Ebben viszont nem érzem problémának, ha a világligához akarjuk magunkat hasonlítani.
Én például teljesen elégedett vagyok az életemmel, és messze nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, a fenti gondolkodásom alapján.
Az elégedetlenség komoly teljesítmény csökkenéshez vezethet, de valóban nem innen kell megfogni a dolgot. Az ilyen fusztrációk forrása a személyek belső kontroll vesztéséből adódik. A mai nárcisztikus társadalomban nagyon öntudatosan, magunkat kiemelkedően jónak gondolva boldogan élünk, amig perspektívikusnak, és vonozónak tartjuk azokat a dolgokat, amit csinálunk. Amikor ez már nem érdekes kontrollt vesztünk. A vezetésnek ezt érdemes felismerni, mert van módszer arra, hogy visszaadjuk a kontrollt az ilyen helyzetben került embereknek. Ennek eszköze az ontológiai coaching. Mindenkinek a saját világfelfogásában (ontológiájában) kell megfogalmazni a munkáját, a teendőit, ezzel érteni fogja, számára újra vonzó lesz - úgy érzi kontorllálni tudja. Erről szól egy cikk a hrportálon a mediáció vonatkozásában:
VálaszTörléshttp://www.hrportal.hu/hr/a-mediacio-tananyaga-az-elet-iskolajaban-20110927.html
Üdv.
Attila