Németh Gergely kiegészítései a bal/jobb agyféltekés cikkhez

Az agy működése csodálatos, és felfoghatatlan bizonyos szempontból a komplexitása. Nemrégen elolvastam az 50 pszichológiai tévhit c. könyvet (Lilienfeld- Lynn – Ruscio - Beyerstein). A könyv, ahogy a címében is ígéri, hogy a közbeszédben, közgondolkodásban elterjed mítoszokat veszi számba és tudományos eredményekkel alátámasztottan rántja helyre az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket. A könyvben rögtön a második elemzett mítosz: Egyes emberek bal, mások jobb agyféltekések. 

Ahogy Tamás is cikkében, én is rögtön a bevezetőből emelnék ki néhány sort: “Legközelebb, ha valaki azzal próbál meg eladni nekünk egy könyvet, vagy eszközt, hogy a segítségével megedzhetjük állítólagosan elpuhult jobb agyféltekénket, vegyük elő pénztárcánkat. Aztán szorítsuk jól a mellkasunkhoz, és szaladjunk el olyan gyorsan, ahogy csak bírunk.” (id: p44).

A fejezetben a szerzők kifejtik, hogy valóban létezik egyfajta funkcionális lateralitás (Sperry hasított agy kísérletei ezt mutatják, ezért egyébként 1981-ben Nobel díjat is kapott), amely adott funkciókat valamelyik agyféltekéhez köt domináns jelleggel. A kísérletek azonban arról szólnak, hogy bizonyos mentális feladatok tekintetében a féltekék VISZONYLAGOSAN hol jobban, hogy gyengébben teljesítenek a másiknál. A viszonylagos szó veszett el feltételezhetően a “ködben”. Az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által összehívott szakértői csapat azt a megállapítást tette, hogy “...nincs közvetlen bizonyítékunk, hogy a differenciális féltekehasználatot tréningezni lehetne” (Druckman és Sweets, 1988, p110; id p48).

Én azt gondolom, hogy az igazság valahol megint közepén lehet. Mint oly sok dologról kiderült már, hogy szociális, vagy gondolkodási működésünk le van képezve valamilyen idegrendszeri képletben biológiai, kémiai szinten is (evolúciós kényszerűségből). Erre jó példákat hoz Mérő László legutóbbi könyvében, Az érzelmek logikája címűben.

Amiről itt sokan beszélnek az leginkább kultúrális kérdés a véleményem szerint. A kultúra definiálja az a gondolkodási sémarendszert, amelybe berendezem a világból érkező jeleket. Már azt is, hogy mit veszek észre azt is a kultúra szabja meg, egyfajta szemüveget (szűrő) adva érzékelőimre. Természetesen a válasz is a kultúrálisan belém táplált válaszkészletből fog adódni. Van a nyugati civilizáció a saját maga kapitalista gazdasági berendezkedésével, különböző féle vallási értékrendjével és hitrendszerével, stb... Ebből kialakul egyfajta megközelítése a világnak, ezt nevezhetjük attitűdrendszernek is. A Keleti (Távol- és Közel-Kelet) más-más gondokodási keretrendszerben él. Máshogy látja a világot. Ebből nem csak kétféle gondolkodási, világlátási, értelmezési stílus, hanem sokféle kialakult. Jelen esetben könnyebb elővenni két nagy különbséget jelentő világot, majd azokat összehasonlítani, párba állítani. 

Tamás cikke is arról szól, hogy a nyugati társadalmak emberei inkább bal agyféltekések, sokkal verbálisabbak, logikusabak, egyutas gondolkodás módúak, stb... Míg a másik oldalon inkább a szimbólumok, képek, az érzékelés más elemei rendszerbe kötve (akár az intuíciói) játszik, azaz a teljességre törekszik a világlátás (gestalt). Valamint arról is szól, amit a nyugati ember nehezen ért meg és fogadja el a kettősséget, vagy többességet. Azaz hogy többféle valóság létezik. A Keleti filozófiák sokkal elfogadóbb a mássággal, a más gondolkodással kapcsolatban, a nyugati gondolkodás beképzelt csak annyira, hogy egyedüli igazságként tekint saját iniciatíváira. 

A tudomány világából is hoznék példát. Nagy áttörést jelentett a világ megismerésében (fizika), amikor Heisenberg leírta a Határozatlansági elvet (1927-ben és 1932-ben megkapta a Nobel díjat). Ezen gondolat a kvantummechanika egyik alapelve. Azt állítja, hogy nem tudjuk egy részecske bizonyos megfigyelhető változóit egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni azonos pillanatban, még elvileg sem; például nem mérhető meg egyszerre pontosan egy részecske térbeli helye és impulzusa (wikipedia 2011.01.04 letöltés). Ez a nyugati lineáris világban ahol 1+1= mindig 2, komoly gondolkodási ugrást jelentett. Gondoljunk csak egy helyzetbe ki mennyire tudja elfogadni Schrödinger macskájának helyzetét. Schrödinger szintén Nobel díjas kutató, kitalált egy elképzelt helyzetet arra, hogy megértesse kutató társaival azt, hogy mit is jelent az hogy a világban sikerült találni olyan részecskéket, amik un. kevert állapotban vannak (azaz kettős állapotban). 

„Tegyük fel, hogy van egy macskám. Ezt beteszem egy ketrecbe, és a ketrec mellé odateszek egy radioaktív készítményt, amely percenként 50%-os valószínűséggel bocsát ki egy alfa-részecskét. Egy számlálót is odateszek, ami egy percre bekapcsol. Ha ez alatt a perc alatt jön egy alfa-részecske, akkor a számláló megindul, kinyit egy kis ajtót, bejön egy kémiai méreg, amitől a macska meghal. Ha pedig nem jött alfa-részecske ebben a percben, a macska életben marad. Én ezt nem figyelem. A kísérlet végén a macska állapotfüggvénye olyan, hogy a macska egy fél valószínűséggel él, és egy fél valószínűséggel halott. Heisenberg szerint – mondja Schrödinger – ha most hirtelen ránézek a macskára, attól a tekintettől a macska tényleg meghal, vagy a macska tényleg megél.” 

Mennyire vagyunk megértőek, elfogadóak azzal, hogy a macskánk kettős állapotban van? Nem döntjük el róla, hogy ilyen, vagy olyan, hanem ilyen és olyan is egyszerre.