2010. április 1., csütörtök

Nincs értelme megkülönböztetni! Leadership vs. Management


Legalábbis Henry Minztberg szerint nincs.


Mintzberg kevéssé ismert Magyarországon. Tudtommal nem jelent meg egyik könyve sem, lefeljebb cikkei a Harvard Business Review itthoni kiadásának hasábjain. Annak ellenére, hogy az 50 legjelentősebb üzleti gondolkodó egyike (The Thinkers 50, 2006). Jellemző rá, hogy szembe megy a vezetéssel foglalkozó szerzők fősodrával.


Bocsánat, de mivel magyarul a leadership és a management szavakat is általában vezetésnek fordítják, ebben a bejegyzésben többnyire így fogom őket használni az egyértelműség kedvéért.


2009-ben megjelent Managing című könyvében beszámol arról, hogy divattá vált megkülönböztetni a két fogalmat. Míg a leader a megfelelő dolgokat csinálja, a manager megfelelően csinálja a dolgokat (Zaleznik, 1977, 2004; Kotter, 1990). Azt is implikálják, mintha a leadership valami igazán izgalmas, előremutató és felsőbbrendű dolog lenne, míg a management inkább gépies, unalmas és alsóbbrendű.


Mintzberg tapasztalatai alapján (ami főleg abból ered, hogy napokat, heteket töltött együtt vezetőkkel) nincs értelme a gyakorlatban ezeket megkülönböztetni, bár kétségkívül koncepcionális szinten lehetséges. Hiszen ki akarna olyan menedzsernek dolgozni, aki nem mutatja meg az irányt (leadership)? Vagy mennyire kiábrándító olyan felsővezető beosztottja lenni, aki nem menedzsel és nincs is képben a napi működéssel kapcsolatban?


Jim March azt mondja (2004): " A vezetés ugyanúgy tartalmazza a vízvezetékszerelést, mint a költészetet".


Egy kutatási napján Mintzberg megfigyelte a Royal Bank of Canada elnökét, amint úton a reptérre bejelentett egy meghibásodott pénzkiadó automatát. Akkor ez most mikro-menedzsment? A globális nagyvállalatoknál Mintzberg szerint inkább a makro-menedzselés a probléma.


Konklúzió: a felsővezetés nem delegálhatja a menedzsmentet egy az egyben. A fogalmak (és az azokat gyakorló vezetők) megkülönböztetése helyett a menedzsereknek egyben leader-eknek kell lenniük, míg a leadership-ről úgy kellene gondolkodnunk, mint a management megfelelő gyakorlatáról.

8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Egy kollegam a BME-n irja a dissertaciojat a vallalkozo kutatokrol (egyetemi kutatokbol miert valik vallalkozo, milyen tenyezok segitik/gatoljak az egyetemen "gyartott" tudas piacon ertekesitheto "termekke" valasat.) Egy par hete volt a hazi vedese es az egyik biralo "nagytudasu" es ezzel parhuzamosan arrogans professor kemenyen leszurta, mert o magyar forditasban osszemosta a ket fogalmat. Ezt irta neki a professzor:

    Menedzsment alapterminológiai kifogásaim is vannak: 20. o. 1. sor: „ún. menedzseri típusú vezetés”, 48. o. utolsó bek. 3. sor: „menedzseri egyetemirányítás”, 49. o. 7. sor: „menedzser-típusú intézményvezetés”, a 49. o. közepe alatt: „... (menedzserizmus), amely az egyetemvezetés (...) menedzseri egyetemirányítás” stb. Analógiáik: rovar típusú bogár, fém típusú vas, égitest típusú bolygó. A magyar menedzsment terminológiai káosz zavartalan burjánzásáért nem hibáztatható a jelölt. Tanszékünkön azonban, ahová értekezését vitára benyújtotta, már két évtizede rendet raktunk az alapterminológiában, pontosan lefordítva és következetesen használva a menedzsment alapfogalmait.

    (Ld. pl. a „Fejezetek a menedzsmentből mérnökhallgatóknak” c. 35064. sz. BME jegyzetemben, Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2002.) A fenti idézetekben használt vezetés (leading, leadership) és irányítás (control) egy-egy menedzsment funkció – a tervezés (planning) és a szervezés (organizing) mellett. Mi ennek a precíz, egyértelmű, ellentmondásmentes terminológiának a használatát várjuk el.

    Nagy kedvencem a legutolso mondat! Biztos mernok a fazon, azok gondolkodnak igy.

    VálaszTörlés
  3. Mintzbergnek jelent meg könyve Magyarországon, méghozzá egy igen jó könyve a "Stratégiai szafari". Egyik kedvenc szerzőm Mintzberg, és általában egyet is tudok érteni gondolataival.
    A fogalmakat ettől függetlenül nem mosnám össze. Ahogy le is hivatkoztad a két szerep differenciálását megtették kiváló szakértők. Tanácsadói munkám során nap, mint nap látom ennek a fogalmi pontosítás lényegi elemét. Sőt Pusztai Csaba által hivatkozott Pataki Béla féle jegyzetet érdemes lapozgatni, mert igen pontosan definiált a két fogalom ezen írásban.
    Véleményem szerint a két szerep nem az unalmasság, vagy a motiváltságon múlik. Mindkét szerepkör megvalósítójának kell lennie, ebből is abból is, de a hangsúlyok eltolódásában van a lényeg. A menedzserem is legyen képes vezetni (lead) és viszont. A menedzser attól mert napi szinten viszi a boltot, nem unalmas munkát végez, neki abban kell kiválót alkotnia, motiváltan, példamutatóan, a szervezeti kultúrát erősítve.
    Az idézett bank elnök nem micromenedzsmenttel operált véleményem szerint, hanem a vállalatának fontos értékeit tette élővé, amely a felelősségvállalásban és a kiváló szolgáltatás megvalósításából ered (http://www.rbc.com/aboutus/visionandvalues.html).
    Látom sok vezetőn, akinek elmondjuk a leadership és menedzsment közötti differenciál diagnózist, hogy átgondolják napi tevékenységüket és elkezdik tisztítani a portfóliót, azaz, hogy mit is kéne csinálniuk, ahelyett amit csinálnak. És még itt nem kerül szóba a hogyan. nagyon sokszor kerül ez a két szerep egy emberhez. A lényeg az hogy tudja a szereplő, hogy melyik szerepben van éppen, mert más és más viselkedést vált ki az egyik egyik szerepkörben, mint a másikban. A két szerepkör funkcióját ebben látom. Tudatosítás!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Egyet tudok azzal erteni, ha valaki meg akar kulonboztetni fogalmakat, illetve azzal is, ha nem. Minden attol fugg, hogy a kulonbozo szemantikai "szeletelgetesek" nyujtanak-e barmifele "further insight"-ot, pl. egy adott szituacioban (adott feladat elvegzesehez). Ha igen, akkor valoszinuleg erdemes megkulonboztetni dolgokat. Pl. ezert lehet, hogy az inuktitut-ban egyes forrasok szerint 200-nal is tobb kifejezes letezik a ho megnevezesere...gondolom minoseg, csuszossag es egyeb minosegi tenyezok alapjan. Mig az inuit-oknak ez segitseget jelent a mindennapi eletben, gondolon nekunk nem jelentene hozzaadott erteket.
    Eppen ezert, bar ez csoppet sem tartozik a lenyeghez, nekem egyaltalan nem szimpatikus, ha valki diktatorikus modon elvarja, hogy valaki az altala definialt fogalmakat hasznalja, hiszen o "megmondta" a jegyzeteben.

    Gergely eszrevetelere reagalva a bankvezetovel kapcsolatban: nem lehet, hogy a vezeto megis a micromenedzsmenten keresztul tette elove a vallalat fontos ertekeit? Ugy ertem, valamin keresztul csak manifesztalodnia kell ezeknek az ertekeknek... valami activity-n keresztul. Es az o eseteben ez megiscsak egy micromenedzsment epizodban es nem egy boardroom hozzaszolasaban merult ki.



    Tenyleg Tamas, atkuldtem mar a Strategy Safarit? Talan a tobbi Mintzberg-gel atment, de nem vagyok benne biztos.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a pontosítást, hogy mégis jelent már meg magyarul Mintzberg könyv.

    Egyébként személy szerint én is látom értelmét a kérdéses szerepkörök tartalmi különbségeire való rávilágításnak, ha az a tudatosítás segítségével ráébreszti a vezetőket arra, hogy merre lenne érdemes tolni a hangsúlyokat. Vagy arra, hogy mely vezetői tevékenységeket hanyagolnak. Tehát önreflexióra késztet, ami a fejlődés kiindulópontja lehet.

    VálaszTörlés
  7. Az jó ha véleményeket cserélgetünk, mert az gondolom, hogy a világ megismerésének ez egy jó módszertana...
    Én megragadnám a lehetőséget a két fogalom differenciálására és szentelnék rájuk néhány sort, de ezt majd házigazdánk Tamás kiteszi közvetlen cikkbe, úgyhogy nem ide írom most.
    Ami viszont ide való a válasz sorba, az az, hogy általában a differenciálás valamilyen igényre jön létre, ahogy te is írod, hogy életben maradási tényező a hó pontos leírása. itt jelen estben hasznosnak tűnik, hogy megkülönböztessük a két vezetői működési módot. Nem csak egyszerűen a micromenedzsmentet művelő és a távolba látó vezető közötti különbséget takarja véleményem szerint.
    Az, hogy Pataki, vagy mások tudományos igényességgel elkezdenek fogalmakat definiálni, azt gondolom, hogy fontos tevékenység, mert a beszélt nyelv elmossa a határokat. Ahhoz viszont a menedzsmentről gondolkodók tudjanak egymással értekezni és, hogy ne értsék egymást és olykor magukat is félre - egységes nyelvet szükséges használni , amihez kellenek a definiált fogalmak.
    Az önreflexió és az önismeret pedig minden vezető alapeszköze kell legyen!

    VálaszTörlés
  8. SZiasztok

    Azóta van még egy Mintzberg:
    http://www.polc.hu/konyv/a_menedzsment_muveszete/708748/

    Zoli

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.