Nemsokára itt a Tudatos Vezetés blog 15. születésnapja. Nagyjából másfél hónappal a fiam születése után indítottam, úgyhogy már mindketten a kamaszkorukat tapossák. Itt fejezném ki újfent köszönetemet Honfi Gábornak, aki a blogolás kipróbálására inspirált, valamint Pécsi Ferencnek, aki már akkor gyakorlott szakmai blogger volt (HVG Mediablog), és tanácsaival segített. Dr. Németh Zoltán, azaz Dr. Prezi blogját is követendő példának tartottam, és megosztottuk egymással a kezdeti tapasztalatainkat annak idején. Végül, de nem utolsósorban Pusztai Csaba barátomat is megemlíteném, aki akkortájt épp Japánból konzultált velem sokat blogolás ügyben.
Erre a szép, kerek születésnapos évre még egy újdonsággal rukkoltam elő: sorra készülnek majd el az angol és a magyar kiadások hangoskönyv változatai. Már többen érdeklődtek, mikor lesznek hallgatható verziói az e-könyveknek. Korábban azt válaszoltam, hogy nem tudom, de a legvalószínűbb az, hogy soha. De hát soha ne mondd azt, hogy soha. Már az angol nyelvű kiadásnál is megdőlt a régebbi, kategorikusan elutasító mondásom. Az a helyzet, hogy magam is nagyon megkedveltem különféle szövegeket, podcastokat hallgatni autóvezetés, sportolás, vagy akár főzés közben. Gyanúm szerint nem csak én vagyok ezzel így, és hangoskönyvként esetleg olyan érdeklődőkhöz is eljuthatnak a könyvek üzenetei, akik kevésbé szívesen fogyasztanak írott tartalmakat, vagy nem nagyon fér bele a mindennapjaikba az olvasás. Tevékenységeket párhuzamosítva azonban már reálisabb a dolog.
Alkalmasabb első fecske nem is lehetett volna, mint az Ettől lesztek jó vezetők, Béláim angol verziója. Szerintem másodikként bepróbálkozunk a magyarral is, hiszen ez az eddigi legnépszerűbb e-könyv: első megjelenésének 12. évfordulójára várhatóan el fogja érni a 110.000 letöltést. Ráadásul az elmúlt években arról informáltak egyetemi oktatók, hogy több felsőoktatási (mester)képzésen is rajta volt/van az ajánlott irodalom listán, továbbá saját szememmel láttam, hogy számos szakdolgozat szerzője hivatkozott rá, köznyelvi stílusa ellenére. Pedig akadémiai karrierre végképp nem aspirált.
A YouTube-on már meghallgatható tehát a legelső hangoskönyv:
Ahogy a címben jeleztem, érkezik majd sorra a többi is! Iratkozz fel most a Tudatos Vezetés YouTube csatornára, hogy értesülj a következő megjelenésekről! Kattints ide: https://www.youtube.com/@TudatosVezetes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.