Nem hiszed ha látod, hanem azt látod és érzed, amit hiszel

Folytatjuk kalandozásunkat az érzelmek keletkezésének világában, amit Lisa Feldman Barrett idegtudós How Emotions are Made című könyve alapján kezdtünk meg az előző blogbejegyzésben. Odáig jutottunk, hogy a szerző tudományos alapossággal szétbombázta a korábbi meggyőződést, miszerint az érzelmek univerzálisak volnának és nagyjából ugyanúgy fejeződnének ki. Ehelyett magunk konstruáljuk őket, a kontextus és a meglévő tapasztalataink alapján. De mielőtt még ide eljutnánk, a könyv következő fejezete az érzések (feelings) eredetét járja körbe.

Be kell valljam, hogy kifejezetten nagy erőfeszítésembe telt, hogy nagyjából felfogjam, hogyan történik az agyunkban az érzékszerveinkből érkező külső, valamint a testünk többi alkotórészéből jövő belső impulzusok értelmezése. Mindjárt leírom az okosságot, de nekem akkor állt össze a kép, amikor eszembe jutott az év elején begyűjtött, teljesen szürreális saját élményem. Épp a műtőasztalon feküdtem, szarrá tört csuklóm bevasalására várva, nem sokkal azután, hogy az aneszteziológus a nyakam magasságában elinjekciózta a jobb karomban az ideget érzéstelenítés gyanánt. Mielőtt elbódítottak volna (tehát ekkor még teljesen tudatomnál voltam), a műtőssegéd a testem mellől áthelyezte a karomat a vágóhídra, merőlegesen a testemre. A szemem és a látókérgem mindezt érzékelte, de nem jött a lebénított karomból visszajelzés arról, hogy ténylegesen odébb került volna a kérdéses végtag. Így aztán azt “láttam”, hogy a karom még mindig mellettem van, és valaki másé várja a trancsírozást oldalra kiterítve. Ez a tapasztalat segített megérteni (ami nem valami intuitív magyarázat), miszerint az agyunk első lépésben előrejelzi (predicts) a tapasztalatok és a kontextus alapján, hogy miként értelmezi, amit lát, hall, szagol vagy érez, majd pedig ezt az előrejelzést erősítik meg vagy cáfolják az érzékszervekből (vagy akár a testen belülről érkező) ingerek. Persze ez bazi gyorsan történik, így számunkra nem feltűnő a sorrend, és nagy magabiztossággal állapítjuk meg, hogy az érzékelésünkkel reális képet kapunk a valóságról. Pedig az csak a saját valóságunk.

Az elmúlt napokat a Strand Fesztiválon töltve eszembe jutott még egy példa egy másik érzékszervünkkel, a hallással kapcsolatban. Valószínűleg te is megtapasztaltad már, hogy ha egy koncerten szar a hangosítás, és nem ismered a számokat, semmit se értesz a szövegből. Ha azonban ismered valamelyik dalt a sorban, akkor érdekes módon annál mégiscsak érted, amit énekelnek. A tudásod alapján az agyad megkonstruálja a hallás szimulációját.

Barrett onnan indít, hogy a kellemes és a kellemetlen érzések, amik már egyébként valóban születésünktől kezdve velünk vannak, egy szünet nélkül működő belső folyamatunkból erednek. A neve interocepció, ami arra vonatkozik, ahogyan az agyunk értelmezi a belső szervekből, szövetekből, a vérben lévő hormonokból és az immunrendszerből jövő érzeteket. (Hasonlóan a percepcióhoz, ami a kívülről érkező impulzusok értelmezésére vonatkozik.) Az interocepció a komplexebb érzelmek fontos alkotóeleme, de az innen érkező érzések sokkal egyszerűbbek (kellemes/kellemetlen, nyugodt/izgatott).

Az agyunk folyamatosan aktív, születésünktől a halálunkig. Az úgynevezett “intrinsic brain network” felelős a szívverés, a légzés és egyéb belső alapfunkciók irányításáért, de az álmokért, az álmodozásért, a képzeletért és az elménk kóborlásáért is, továbbá az összes érzékelési tapasztalatért, beleértve az interoceptív érzékleteket. Korábban egyszer már írtam itt a blogon az agyi hálózatokról (large scale brain networks), és említést tettem az alaphálózatról (default network) és a külső és belső kiugró történéseket monitorozó hálózatról (salience network). Na ezek mindketten az interoceptív hálózat részei.

A koponyánk sötétjébe zárt agyunk jobb híján a múltbeli tapasztalatokat használja fel arra, hogy előrejelzéseket tegyen azzal kapcsolatban, hogy mi történik a világban körülöttünk, és mit tegyen annak érdekében, hogy életben, sőt jó állapotban maradjunk. Az agy alapműködését előrejelzések millióinak nonstop előállítása jellemzi. Az előrejelzéseken keresztül konstruálja meg az agyunk azt, ahogy a világot megtapasztaljuk magunk körül. Azt gondolnánk, hogy a percepciónkat a külvilágban történő dolgok vezérlik, de a valóságban az előrejelzéseinkből indulunk ki, és az érzékszervi input csak megerősíti vagy cáfolja őket.  Az előrejelzés és a korrigálás segítségével az agyunk folyamatosan alkotja meg és finomítja a világgal kapcsolatos mentális modellünket. Ez a hatalmas, folyamatos szimuláció hozza létre mindazt, amit érzékelünk, és határozza meg a cselekedeteinket is. Amikor az előrejelzésünk nem válik be, akkor az agyunk kétféle megoldás közül választhat. Az egyik, hogy az érzékszervi input alapján változtat az előrejelzésén, a másik, hogy az érzékelést szűri meg oly módon, hogy az előrejelzéssel konzisztens legyen.

Az agy egyik legfontosabb előrejelző funkciója a testünk energiaigényének becslése. Bármilyen mozgást végzünk, a testünkben is változások történnek. Ha valami elől el kell ugranunk, megnő a pulzusszámunk, kitágulnak a vérerek, hogy gyorsan glükózt juttassanak az izmainkhoz. Az agy érzékeli és értelmezi ezeket a történéseket, mint korábban említettem, ez az interocepció. Ebből pedig létrejönnek az egyszerű érzések, mint a kellemesség, a kellemetlenség vagy az izgatottság, de adott esetben komplexebb érzelmek is keletkezhetnek. Az energiakészlet kezelése kritikus az életben maradáshoz. Ahhoz, hogy az energiafelhasználás és a töltekezés egyensúlyban legyen, az agyunknak állandóan előre kell jeleznie a test energiaszükségletét. Hogy ez miért fontos az érzelmek viszonylatában? – kérdezi Barrett. Azért, mert az összes olyan agyterület, amit az érzelmekkel összefüggésbe hoznak, az interoceptív hálózatunk része. Három dolgot végez párhuzamosan az interoceptív hálózat: kontrollálja a testünket, kezeli az energiafelhasználást, és értelmezi a belső érzékleteket.

Ami még nagyon érdekes, hogy nincs szükségünk fizikai történésekre vagy mozgásra ahhoz, hogy energiát égessünk el. Ha megpillantunk valakit, akivel kapcsolatban negatív tapasztalataink vannak, az ugyanúgy kiváltja a testünkben a fiziológiai változásokat. Sőt, még fényképek vagy filmek megtekintése is alkalmas erre. Mi több, az is elegendő, ha elképzelünk egy számunkra zavaró személyt vagy történést, a gyomrunk össze tud rándulni, a szívverésünk szaporább lesz, emelkedik a vérnyomásunk, stb. Az agyunk interoceptív hálózata pedig egyúttal létrehozza a kellemetlen érzetet.

Azt gondoljuk, hogy a mindennapokban azok a dolgok, amiket látunk vagy hallunk, befolyásolja az érzéseinket, de többnyire ez pont fordítva van. Amit érzel, az változtatja meg az érzékelés értelmezését. Feltételezzük, hogy racionális lények vagyunk, akik mérlegelik a pro és kontra érveket, és utána döntenek. Az agyunk azonban az energiamenedzsmentre figyel elsősorban, amikor a döntéseket meghozza. Barrett odáig megy, hogy az emberi agy anatómiai struktúrája miatt semmiféle döntés vagy cselekvés nem lehet független az interocepciótól és a kiváltott érzésektől, akármennyire hülyítik magukat az emberek azzal, hogy milyen racionálisak. A jelenbeli testi érzéseink befolyásolják, hogy miként fogjuk érezni magunkat és miket teszünk a jövőben.

Az interoceptív előrejelzéseink, amelyek az egyszerűbb érzéseket (kellemesség/kellemetlenség, nyugalom/izgatottság) kiváltják, meghatározzák, hogy az adott pillanatban mi érdekel bennünket és mi nem. Az agy nézőpontjából az bír jelentőséggel, ami hatással van az energiamenedzsmentre, a többi nem számít. Így aztán, attól függően, hogy milyen inputot engedünk be és mit hagyunk figyelmen kívül, alkotjuk meg a környezetünket, a világunkat, amiben élünk.

Erős megállapítások, lehet emésztgetni. A folytatás, a cikksorozat harmadik része itt olvasható.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen legújabb, Egy szakajtó menedzsment haiku című e-könyvemet!