Három hozzávaló, amivel jobb képzéseket fogsz tartani

Még mindig meg tudok lepődni rajta, milyen nagyra értékelik az emberek, amikor egy képzési programon (1) nem untatjuk őket halálra, sőt, úgy érzik, hogy gyorsan eltelt a nap, (2) folyamatosan aktivizálva vannak, és (3) tudják is használni valamire, amivel foglalkoztunk. Vélhetően az áll a háttérben, hogy ezeken a területeken jelentős kontrasztot érzékelnek korábbi tapasztalataikkal összehasonlítva. Pedig nincs szó semmiféle varázslatról, akár már néhány szempont átgondolásával és megvalósításával bárki képes ebbe az irányba tolni az általa tartott fejtágításokat. Íme három dolog, amit megfontolhatsz:

Hogyan tudod változatosabbá tenni a napot?

A változatosság két szempontból is kulcstényező. Az egyik, hogy ezzel lehet megelőzni az unalmat. A másik, hogy az emberek passzív figyelmi képessége nem órákban hanem percekben mérhető. A koncentrálás újraindítható, de ahhoz rendszeresen meg kell törni az adott tevékenységet. Ami biztos nem nevezhető változatosnak, ha az oktató folyamatosan beszél, közben diákat vetít az elhangzó szöveg vázlatos tartalmával. Több mindent lehet variálni. Egyrészt az információátadás módját (elmondani, felrajzolni, elolvasni, kérdéseken elgondolkodni, videót nézni, közösen megbeszélni, információkat elemezni és abból következtetéseket levonni, feladatokat végezni, stb.), másrészt a tevékenység formáját (az előadás hallgatásán kívül: nagycsoportos, egyéni, páros, trió vagy kiscsoportos munkavégzés, az utóbbiakból a tanulságok behozása a nagycsoportba, stb.) A humor is kiváló eszköz, lehet bátran élni vele.

Milyen tevékenységekkel lehetne aktivizálni a résztvevőket?

Nem csak a változatosság fontos, hanem az is, hogy a résztvevők folyamatosan csináljanak valamit a nap során, ne csak passzívan üljenek és jegyzeteljelek. Az előző kérdésnél leírt információfeldolgozási módszerek és együttműködési formák keretei között valósíthatók meg az aktivitások. Ha a tananyaggal kezdenek valamit a résztvevők, akkor egyfelől jobban meg fog maradni a fejükben, össze tudják kapcsolni azt a meglévő tudásukkal, másfelől pedig az aktivitások során az odafigyeléshez nem kell akkora erőfeszítés, mint amennyi az ébren maradáshoz szükségeltetik egy előadásnál negyedóra után. Hacsak nem standupos az előadó, vagy más okból elképesztően szórakoztató. Azért ilyenekből kevés van.

Mit fognak tudni használni akár már holnap a tanultakból, és hogyan lehet elősegíteni, hogy ki is próbálják azokat?

Ha röviddel a program után nem használják az emberek semmire a tanultakat, akkor az a feledés homályába fog veszni, azaz nem sok értelme volt az egészbe időt és energiát fektetni. Amikor visszatérnek a résztvevők a munkába, elsodorják őket a tennivalók. Ezért fontos, hogy segítsünk nekik kitalálni, milyen helyzetekben tudják kipróbálni, alkalmazni, gyakorolni, amivel együtt foglalkoztunk. Mivel a tanulás egy folyamat, nem egyszeri csodatévő alkalom, az is lényeges, hogy valamiféle utánkövetést is betervezzünk. Ellenkező esetben csak azt fogjuk megállapítani, hogy nem sok foganatja volt a fejlesztési beavatkozásnak.

Erről a témáról bővebben írtam, némi idegtudományi alátámasztással a tavaly megjelent e-könyvemben, melynek címe: Az emberi lények tanítása. Ha kedvet kaptál egy fokkal mélyebben, de emészthető stílusban és terjedelemben megmerülni a témában, az e-könyv szabadon letölthető innen.