Választás az autopilot és tudatos működés között

Gurulok a jól bevált útvonalamon Szentendre felé, jön egy kereszteződés, ahol kábé soha nem szoktak balról érkezni. De most mégis jön onnan egy autó, elég lendületesen. Mire mindezt felfogom, az ujjaim már rég behúzták a féket, simán meg tudtam állni. Rögtön eszembe jutott, milyen jó is, hogy van nekünk kétféle gondolkodási rendszerünk, ahogy azt Daniel Kahneman leírta számunkra. Az 1-es számú rendszer “automatikusan, és gyorsan dolgozik, kevés erőfeszítéssel vagy anélkül, és tevékenységéhez nem társul a tudatos kontroll élménye.” Ahogy ezeket a sorokat másoltam, ki sem tekintettem a Gyors és lassú gondolkodás című könyvből, bármiféle gépelési előtanulmányok nélkül csak verem be a betűket a számítógépbe, és egyet sem hibázom, mindaddig, amíg el nem bizonytalanodok, és nem kezdem tudatosan figyelni, hogy milyen betűket is ütök le. “A 2-es rendszer azokra az erőfeszítést igénylő mentális tevékenységekre összpontosítja a figyelmet, amelyeknél erre szükség van.” Számoláskor, folyamatok végiggondolásakor, tudatos választások esetén ezt használjuk, és az akaratlagossággal és a koncentrálással van összefüggésben. Ez utóbbi viszont nagy energiaigényű, fárasztó tevékenység.

Egyre többször eszembe jut, milyen sokat segít(ene) nekünk, ha jól választjuk meg, mikor hagyatkozzunk az autopilotra, a sok év alatt összegyűjtött mintázat-felismerésünkre (intuíció), az automatikussá gyakorolt képességeinkre, amit a tudatos odafigyeléssel inkább csak megzavarunk, és mikor érdemes inkább megállni, végiggondolni, mérlegelni a pro és kontra érveket, felmérni a kockázatokat, kidolgozni a terveket, kontrollálni a reakciónkat.

Azt már mindannyian megfigyelhettük, hogy a közlekedés, a sport és egyéb játékok során a testünk sokkal hamarabb cselekszik, mint ahogy ezt tudatosan felfognánk. Jó pár éve szórakozom a fent már említett  vakon gépeléssel, amire nyugodtan rábízhatom magam, de a szűk helyekre parkolásnál is rájöttem, hogy érdemesebb a személyes robotpilótámra bízni a betolatást, és minél kevésbé agyalni rajta, hogy miként fogok benavigálni. A munkám során pedig arra jöttem rá, hogy a tudatos gondolkodást a keretek megtervezésénél célszerű elővenni, megfontolni, hogy milyen megközelítésnek lenne a tapasztalataim szerint értelme, utána viszont úgysem tudom megtervezni a résztvevők teljesen kiszámíthatatlan reakcióira adott potenciális válaszaimat. Bíznom kell benne, hogy ott és akkor hagyatkozhatok majd a gyors és automatikus gondolkodásomra, a helyzetértékelés és az arra adott válaszaim tekintetében is. Hinni benne, hogy ha odafigyelek, fel fogom tudni ismerni a mintázatokat, és eszembe fog jutni a megfelelő reakció. Érdekes tapasztalat volt például, amikor úgy éreztem, meg kell erősítenem egy ügyfelemet abban, hogy mielőbb kezdeményezze az elválást egy munkatársától. Persze ez nem egy kellemes dolog, mások sorsa felett ismeretlenül befolyást gyakorolni. A rendelkezésre álló információk alapján azonban egyértelműnek tűnt a helyzet, ezért bíztam a megérzésben. Pár nappal később, amikor megtörtént a dolog, óriási csontvázak borultak ki a szekrényből, ami még inkább megerősítette a vezetői döntés helyességét és sürgősségének indokoltságát. Természetesen óvatosságra is szükség van, amikor a megérzéseinkre építünk, mert kognitív torzítások tucatjai vezethetnek bennünket félre. 

Olyan szituációk is vannak továbbá, ahol az a célunk, hogy az eddigi zsigeri, automatikus válaszainkat felülírjuk. Ott pedig pont az ellentétes irányba kell tolni magunkat: tudatosítani, hogy mik azok a helyzetek, ahol változtatni szeretnénk, észrevenni ezeket a mindennapokban, majd pedig lassítani és a kívánatosabb alternatívát választani. Mondjuk meghallgatni a kollégánkat ahelyett, hogy befejeznénk helyette a mondatait, kikérni a véleményét ahelyett, hogy azonnal osztanánk neki az észt, tízig elszámolni, mielőtt feldúltan reagálnánk, átgondolási időt kérni a komplexebb problémák esetén a válaszadásra, vagy nem mondani kapásból igent arra, amire inkább nemet kéne. Egy cégtulajdonos barátom például azt tanulta meg tapasztalati úton, hogy mindenképp érdemes építenie az 1-es rendszer által produkált megérzéseire, de mielőtt megvalósítaná az adott ötletet, előbb kiszámoltatja az analitikusabb gondolkodású kollégáival. Nekem is van egyébként egy ilyen szokásom: megmondom a munkatársaknak, amit üzen a megérzésem, de azt is hozzáteszem, hogy nem tudom logikusan végigvezetni hozzá az érvelést. Aztán ha ők találnak hozzá értelmes, alátámasztó gondolatmenetet vagy éppen cáfolatot, akkor mindannyian megnyugszunk, hogy jó döntést tudunk hozni.

Minél jobban értjük, hogy melyik szituációban melyik gondolkodási rendszerünk szolgál bennünket inkább, annál előnyösebben tudjuk megválasztani, hogy melyikre hagyatkozzunk.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!

Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a menüből elérhető letöltési oldalakról tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.