A lufifújás és a finghevítés népszerűsége töretlen

Még az 1990-es évek közepén találkoztam először azzal a jelenséggel a hanyatló nyugaton, hogy a semmit vagy a közepeset bőséges meleg levegővel hogyan kell ellenállhatatlanná tuningolni. Az alkalmazott módszertant az elmúlt évtizedekben hazánkban is sikerült tökélyre fejleszteni, valamint széles körben elterjeszteni. Utolsó főiskolás nyaramat az USÁ-ban töltöttem, ahol is egy mozgóbüféket üzemeltető cégnél dolgoztam (kábé olyan stílusú egységekkel, mint amilyen az Üvegtigrisben szerepelt), és a nem túl elegáns Midwest-en jártuk a rendezvényeket. Kissé fellengzősen County Fair-eknek titulálták a falusi búcsúkat, a cégünk pedig mozgóbüfé helyett Mobile Food Concession Company címszó alatt futott. Az általunk értékesített étkeket azonban sikerült még ennél is magasabbra pozícionálni. A nagyméretű hamburger “sirloin steak sandwich” elnevezést kapott. Ha hiszed, ha nem, legfeljebb a vevők két százaléka kérdezte meg, hogy a steaknek nem valami marhahússzeletnek kéne lennie? És közülük is csak a fele küldött el bennünket a fenébe, amikor meglátta a darálthús-pogácsát, a másik egy százalék két morgás után jóízűen befalta azt is.

A másik kocsi, ahol szolgálatot teljesítettem, még kevésbé volt szerényen feliratozva, ugyanis ez állt rajta öles betűkkel: “World’s Best Hot Dog”. Na kíváncsi is lettem rögvest a receptúrára, amit hamar el is sajátíthattam, mint kiszolgáló személyzet. Két kiváló hozzávaló alkotta: a virsli, ami 80-as gyűjtőkartonokban érkezett fagyasztva, valamint az az édeskés, egyenes, puha kifliszerűség, amit lefóliázva, ládákban hoztak. Pont olyan, amilyet lehet kapni manapság a diszkontáruházakban, pár száz forint hat darab. A világ legjobb hot dogjának virslije egy úgynevezett rolling grillen forgott, akár egész nap. Ha kicsi volt a forgalom, akkor szegények órák alatt összeaszalódtak, ha nagy, akkor pedig a kevésbé szerencsések még fagyosan kapták. A séf, jelesül én, elképesztő virtuozitással helyezte bele a gyárilag kettévágott kiflibe a virslit. Aztán a vevő egy kis pultról tehetett rá feltétnek, amit csak akart. Tényleg nemigen lehetett ennek a hot dognak párja a világon. Egyébként mi két dollárért adtuk, míg mindenki más egyet kért nagyjából ugyanezért. Kérdeztem is Bobot, a menedzsert, hogy miért van ez így. Aszondta, hogy kipróbálták azt az árat is, de annyival nem adtak el belőle többet olcsóbban, hogy profit szempontjából az jobban megérje. A vevők 95%-a egy szót se szólt a dupla ár miatt, a maradék 5%-ból is a többség csak észrevételezte a dupla árat, és mindössze néhányan mentek át máshova inkább.

Ezek az élmények böffentek fel bennem a közelmúltban, amikor sorra láttam, milyen szuper képzéseken lehet manapság részt venni a vállalati szakembereknek például karanténból visszatérés, hibrid munkavégzés, vagy home officeban dolgozók menedzselése témában. Gondolom a korábbi COVID-karanténok alkalmával halmozódott fel a szolgáltatókban az a temérdek tapasztalat, amit most jó szívvel át tudnak adni a tanácsadók az ügyfeleiknek. De az is lehet, hogy egy szép tavaszi délelőttön brénsztormolták össze a kollégák, hogy mivel lehetne teleírni a szlájdokat.

“Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység.” – fogalmazott igen bölcsen Bástya elvtárs. Ehhez többet már nem is tudok hozzátenni.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!

Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a menüből elérhető letöltési oldalakról tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.