“Sötét nélkül nincsenek csillagok.” - olvastam nemrég valahol, és ez a gondolat előhívott számos korábbi megfigyelést, emléket és ismeretet. Annak idején, amikor rajzolni tanulgattam a nulláról egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon, találkoztam először a negatív tér fogalmával. Ahelyett, hogy az ábrázolás konkrét tárgyára fókuszáltunk volna, a körülötte lévő tereket igyekeztünk megragadni. Meglepetésünkre ezzel a módszerrel sokkal valósághűbben sikerült lerajzolni, amit szerettünk volna. A zenében is óriási jelentősége van a hangok közötti szüneteknek, azok hosszúságának, ismétlődésének, variálásának. Felettébb érdektelenek lennének a hangok a “negatív terek” nélkül.
Az aktivitás közti szüneteknek a tanulásban is kritikus szerepük van. Értelmetlen dolog egy-két órán keresztül tolni a hallgatóság arcába az okosságot, mert szünetek, gondolkodás, értelmező beszélgetés és tevékenységváltás nélkül a sok észosztás egyszerűen elpárolog. Pedig azt hinné az egyszeri oktató, hogy a “lényegre” kell összpontosítani, és minél többet mond el belőle, annál hasznosabb lesz a képzés. Nem lesz az.
Ahogy nemrég írtam róla, az optimális agyműködés és ezzel összefüggésben a tanulás is szükségessé teszi a jó minőségű, elégséges mennyiségű alvást, sőt, talán sokak számára meglepő módon a bambulást, töprengést, vagy az ébren álmodozást is. Tehát itt is elengedhetetlen a nagy semmi a sok és értékesnek tűnő valami között.
Arról is elmélkedtem már itt korábban, hogy az ember ritmikus lény, erről a biológiánk is számos ponton árulkodik. A munkánkban sem annak van tehát értelme, már ha hatékonyak és eredményesek kívánunk lenni, hogy gép módjára toljuk az ipart ezerrel, amíg le nem fordulunk a székről, hanem annak, hogy a testi és figyelmi adottságainkat figyelembe véve váltakozzanak az intenzív teljesítményleadó és a pihenési, feltöltődési szakaszok. Ezt lehet többféle idősíkon is értelmezni. Napon belül, heti időbeosztásunkban, néhány havonta beütemezett feltöltődések segítségével, vagy akár évente egy-két hosszabb pihenéssel kiegyensúlyozva az adott időszakot. De nem csak egyéni, hanem csapatszinten is figyelembe kell vennie egy vezetőnek, hogy folyamatosan nem lehet padlógázon tolni neki. A keményebb időszakok, jelentős változások után muszáj kicsit lassítani, stabilizálódni, hogy a következő próbatételnek eredményesen és fenntartható módon sikerüljön majd újra nekivágni.
A “szervezet, mint gép” metaforát már végképp ideje lenne kikukázni a büdös francba, akár céget, akár emberi szervezetet értünk alatta. Akinek még nem tűnt fel, a szervezet inkább élő organizmus mindkét esetben…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.