Viselkedésünk és döntéseink háttere: ösztönök, érzelmek és értelem

Fura lény az ember. Jól fejlett kognitív funkciói elhitetik vele, hogy az értelmi képességei játsszák a főnök szerepét, tehát döntései és viselkedése jellemzően racionálisak. Pedig ez igen távol áll a valóságtól. Az egyedfejlődésünk során a legkésőbb pont az agyunk értelmi funkcióiért és az érzelmi kontrollért felelős része fejlődik ki (fiatal felnőttkorra), és bizony egész életünkben rozoga esernyőként próbál harcot vívni ösztöneink és érzéseink tornádójával. Ezt a csatát igen sokszor elveszíti, viszont utólag szorgosan igyekszik megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mégiscsak helyes és logikus a döntés vagy a viselkedés, amit az adott helyzetben produkálni sikerült.

Ösztöneink hajtanak, amikor előteremtjük saját magunk és hozzátartozóink létfenntartásához szükséges anyagi erőforrásokat. Fajunk fennmaradásához tudattalanul is hozzá akarunk járulni, és ehhez megfelelő potenciálként igyekszünk prezentálni magunkat ellenkező nemű embertársaink felé. Érzelmeink gazdag arzenálja motivál bennünket a cselekvésre. A teljesség igénye nélkül: vágyunk az elismerésre, ami megnyilvánulhat dicséretben, karrierlehetőségekben, pénzben, státuszban és annak mindenki számára látható szimbólumaiban, megerősítésekben vagy akár facebook lájkokban. Félünk mindenféle nemkívánatos következménytől, ezért életbiztosítást kötünk, igyekszünk kijavítani a gyengeségeinket, tanulunk a felvételire, hogy ne kukások legyünk, miként apánk kilátásba helyezte, áttérünk az egészséges életmódra az első komoly betegség után, leszokunk a cigiről, stb. Szeretnénk, ha vonzónak bizonyulnánk mások szemében, tehát ápoltan jelenünk meg, szép ruhákat öltünk, vicceseket mondunk, vagy igyekszünk olyan tárgyakat használni, amelyek kifejezik a számunkra fontos értékeket (a batikolt tarisznyától a legújabb iPhone-on át a nyelv-piercingig). Szükségünk van arra, hogy magunk irányíthassuk az életünket, meghallgassanak minket, emberszámba vegyenek, szeressenek, és minél több pozitív érzésben lehessen részünk. Kellemes élményekre, élvezetekre, hasznosság érzésére, a bennünk lévő adottságok kiaknázására, valamint értelmes időtöltésekre vágyunk. Ezekért nagyon sok mindent hajlandóak vagyunk megtenni, persze egyénileg eltérő mértékben és motivációs profillal. A felsorolt hajtóerőket azonban mind érzelmi tüzelőanyag fűti.

Az értelem sajnos gyakran csak a racionalizálásig jut el. Megmagyarázza, miért nincs időnk a sportra, vagy bőszen szajkózza, hogy az elhízásunk hátterében mindössze hormonprobléma áll, amire nincs ráhatásunk. Megkeresi az okát, miért logikus döntés háromszoros árú telefont venni, vagy magas fenntartási költségű luxusautót választani, ráadásul hitelből. A századik cipő beszerzését is könnyedén indokolja, és még hosszasan sorolhatnám a példákat.

Érzelmi kontrollfunkcióink, tudatosságunk szerencsére érdemi segítséget is tud nekünk nyújtani, hiszen nem dobjuk ki a gyereket az ablakon, amikor órák óta idegesít, és a többség nem issza magát hányásig minden áldott nap. Magánéletünkben is és vezetőként is megtanuljuk, hogy adott esetben érdemes megállni egy pillanatra, és az egyéb esetekben igen hasznos ösztönös vagy érzelmi reakciókat kicserélni valami konstruktívabbra. Ezen viszont sokat kell dolgozni, a helyzeteket felismerni, háromig számolni, tudatosan dönteni és viselkedni, aztán pedig addig gyakorolni a hatékonyabb viselkedést, amíg nem megy rutinból.