A vezetési metaforák szépsége és féligazsága

Amikor szeretnénk valami okosságot könnyebben befogadhatóan és emlékezetesebben átadni az érdeklődő közönségnek, nagyszerű hasznát vesszük a metaforáknak. Az ügyesebbek nemzetközi bestsellereket írnak belőlük, majd pedig a fél világot lefedő disztribúciós hálózatot is létrehoznak a gyorsan megtanulható és erős elkötelezettséggel terjeszthető ige hirdetésére. Nem mondom, hogy egyértelműen káros volna ez a tevékenység, de az összkép általában sokrétűbb, mint ahová egy-egy metafora egyszerűsíti azt.

Másfél-két éve bukkant fel az interneten egy kép a hóban bandukoló farkasfalkáról némi magyarázó szöveggel, miszerint elöl bóklásznak a gyengébbek és betegebbek, utána pár erős példány, középen a nőstények, végül az utóvéd, bezárva a falkavezérrel. Lám-lám, egy rendes szervezetben hátulról támogat a vezető, így téve lehetővé mindenki biztonságát, és a gyengébbek túlélését. Szimpinek hangzik, nem? Egy jó vezetőnek nyilván így kéne eljárni, adódik a konklúzió. Eliyahu Goldratt The Goal című, ipari gyártótevékenység menedzseléséről szóló tankönyv-regénye is hasonló metaforával indul, ahol is az elbeszélő egy cserkészcsapatot kísér el a kirándulásra. Ott világosodik meg a szűk keresztmetszetek problémájával és azok megoldásával kapcsolatban, amikor is a fél tonna kajával teletömött hátizsákkal poroszkáló, rendszeresen lemaradó kövér legénykét kikönnyítik és előre küldik. Hiszen a csapat csak olyan tempót tud közösen elérni, amilyet a leglassabb tagja, tehát az általa megtestesített szűk keresztmetszetet kell kiszélesíteni. A felnőtt kísérő, azaz a vezető, aki mindezt látja, a sor végéről tud ilyen formán pozitív hatást gyakorolni a csapatteljesítményre.

No de itt van egy másik csodás, de ellentétes előjelű metafora a “V” alakban repülő darvakkal, ahol az erős és tapasztalt vezérmadár által meghatározott úton, a kedvező légáramlatokkal támogatva repülhetnek a többiek. Amikor az élen álló elfárad, egy másik hasonlóan erős vezetőtárs veszi át a stafétabotot, így a "leadership team" tagjai egymást kiváltva tudják maguk után húzni a kevésbé felkészülteket. Na most akkor hátulról kell támogatni vagy előről kell húzni?

Csendben megemlítem, hogy az Urban Legends utánajárt, honnan való a farkasos kép. Egy Frozen Planet című BBC dokumentumfilmből származik, de ott némileg eltérő kísérőszöveggel mutatták be a mély hóban menetelő farkasokat. Mint kiderült, a csapatot az alfa nőstény vezeti, aki pont az egyik legerősebb a falkában. A libasorban történő farkasordítás egyébként valóban az energiahatékonyságot szolgálja a mínusz 40 fokban.

A vezetési metaforák tehát szépek, mert alá tudnak támasztani számos olyan viselkedést, amire egy korszerűen működni kívánó vezetőnek érdemes odafigyelnie. A szolgáló vezető támogatja a munkatársait abban, hogy sikeresek legyenek. A vezető amúgy sem lehet anélkül eredményes, különösen hosszabb távon, hogy a munkatársai ne lennének azok. De nagy gond lenne, ha egy műszakban mindenki csak annyit tudna gyártani, mint amennyit a leggyengébben teljesítő kolléga. Szellemi alkotómunka terén is gáz volna, ha a felső 20%, aki a hozzáadott érték 80%-át teremti, visszasüllyesztené a teljesítményét a többség szintjére. Tehát míg egy gyártósorszerű működésnél vagy a csapat fizikai előrehaladásánál a szűk keresztmetszet kiváltása lehet a megoldás, számos másféle konstellációban nem erre van szükség.

Arról nem is beszélve, hogy ha a szervezetek csatasorának elején nem ugrálnának olyan kifogyhatatlan energiájú Duracell-nyuszik, akiknek a mások számára lehetetlen igenis lehetséges, és ha nem vágnák az őserdei tüskés bozótot machetájukkal abba az irányba, ahol egyszerűen csak sejtik vagy érzik az édesvizet vagy egyéb kincseket, akkor valószínűleg az egész kompánia belassulna, szétesne, rosszabb esetben szomjan pusztulna.

Szóval használjuk továbbra is lelkesen és szeretettel ezeket a metaforákat, de ne feledjük, hogy gyakran csak féligazságokat tartalmaznak, és a forrást sem árt kideríteni és kritikusan megvizsgálni! Relevanciájuk nagyban függ a kontextustól, és általában ott bujkál valahol egy ellentétes, de attól még ugyanúgy igaz jó tanács. A vezetői munka egyik legizgalmasabb kihívása, hogy miként sikerül ezeket az ellentmondásokat a fejünkben összebékíteni.