2012. június 1., péntek

Hogyan tudnak inspirálni bennünket a nagy vezetők?


Golden Circle

Simon Sinek erre a kérdésre kereste a választ Start with Why c. könyvében, majd fejtette ki TED előadásában 2009 szeptemberében. Se jobb helyzetben nem voltak, se gazdagabb erőforrásokkal nem rendelkeztek, mint kor- vagy versenytársaik, mégis Martin Luther King volt eredményes az emberi jogok kiegyenlítése területén az USÁ-ban, a Wright testvérek a repülésben és az Apple az innovációban. Sinek olyan viselkedésmintázatot talált magyarázatként, ami teljesen ellentétes a többségi működéssel.

Golden Circle-nek nevezte az általa felrajzolt három koncentrikus kört, melynek középpontjában a Miért, körülötte a Hogyan, és kivül a Mi kérdés található. Minden szervezet tisztában van azzal, hogy mit csinál, elég sokan azzal is, hogy hogyan, de elég kevesen tudják pontosan, hogy miért is teszik. A profiton túl persze. A vállalatok többsége kívülről befelé kommunikál: itt ez a kiváló autó, ilyen és ilyen műszaki tartalommal, szeretnéd megvenni? Az Apple és társai ezzel szemben pont fordított irányból közelítenek: változást hozunk a világba, nem elégszünk meg a status quo-val, másképp gondolkodunk. Mindezt úgy hajtjuk végre, hogy szép kivitelű, felhasználóbarát, kiváló számítógépeket (és egyéb termékeket) készítünk. Szeretnél venni egyet? Sinek szerint az emberek nem azt veszik meg, amit készítesz, hanem azt, amiért készíted. Az inspiráló vezetők belülről kifelé kommunikálnak.


A háttérben nem a pszichológia, hanem a biológia áll, folytatja Sinek. A külső két kör megfelelője az agyunk legfiatalabb része, a neocortex, ami az elemző gondolkodásért és a nyelvért felel. Döntéseinket, cselekedeteinket viszont leginkább a limbikus rendszer irányítja, ami a legbelső körhöz, a miértekhez kapcsolódik.

Érdemes tehát a vevőket és a munkatársakat arra inspirálni, hogy higgyenek abban, amiben mi hiszünk. Akkor az előbbiek vásárolni fognak, az utóbbiak pedig nem csak a pénzünkért dolgoznak, hanem hajlandóak szívüket-lelküket is beletenni a munkába. Attól nem lesznek lelkesek, hogy a vállalat profitja nő, vagy a részvényesi érték növekszik. Jó-jó, áttételesen emiatt lesz hosszú távon munkájuk, de ez a higiéniás tényező, hogy nem halnak éhen, nem lelkesít önmagában.

Az előadás végén Sinek megjegyezte: akik igazi vezetők, azok képesek inspirálni bennünket. Nem a hatalmi pozíciójuk vagy a kényszer miatt követjük őket, hanem saját elhatározásból.

Ide kívánkozik még egy kapcsolódó történet, amit nemrég olvastam Sadhguru Jaggi Vasudev tolmácsolásában. Nem fordítottam le, jobb eredetiben:

"On a certain day, a lion was really feeling great within himself. He just was walking and, ah, a little rabbit was going, he caught him. And roared at him, “ Who is the King of the jungle?” The little rabbit, terrified said, “You, you. Of course you!” He let him go, swaggered around a little bit, then he found a fox, caught him, “ Who is the King of the jungle?” “Oh my Lord, it’s you of course! Nobody else but you!” Then he swaggered around a little bit, caught a few more animals, everybody screamed out of fear, “You are the King of the Jungle!” Then he was in full swagger, like a manager. King of the Jungle, you know? Walked into a clearing in the jungle. There there was a huge tusker standing. He went, stood in front of him, and asked, “Who is the King of the jungle?” The tusker took his trunk, rolled him up, picked him up, twirled him around, smashed him to the ground; his back broke. Then the lion said, “You could have just told me.” But the tusker said, “You see, I had to make my point.” 
So, lot of people generally are thinking management means just throwing their weight around. Throwing your weight around is not management. Any fool can do that."

2 megjegyzés:

  1. A Tusker nem egy sörmárka? :-)

    VálaszTörlés
  2. A wikipedia szerint:

    Tusker can mean:
    - an elephant bearing tusks
    - an adult male wild boar, particularly the American razorback population
    - Tusker (beer), a Kenyan beer bottled by East African Breweries
    - The East Africa rugby union team who tour under the nickname The Tuskers
    - Tusker FC, a Kenyan football club owned by the East African Breweries
    - Florida Tuskers, a franchise in the United Football League
    - Kochi Tuskers Kerala, a franchise in the Indian Premier League
    :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.