2020. június 25., csütörtök

Két 2020-as e-könyv összehasonlító elemzése a Menedzsmentor-istállóból

Azt nem állíthatjuk, hogy a 2020-as év első fele túl kellemes meglepetésekkel szolgált volna a földlakóknak, az viszont saját magunk számára is pozitív értelemben volt meglepő, hogy pont ebben az időszakban jutott el két e-könyvünk is a publikálási fázisba: Dr. Dobay Róbert kollégámé és az enyém. Míg ő a tavalyi évben már nagyon sokat dolgozott rajta, bennem még idén január elején sem merült fel az újabb könyvírás konkrét szándéka, pedig nagy tervezgető vagyok. A két könyv több szempontból is hasonlít egymásra, de vannak érdemleges eltérések közöttük. Ha már rendhagyó volt az idei érettségi, elképzeltem, miket sorolnék fel, ha a két iromány összehasonlítását húznám ki a szóbelin.


A Mégis, mire számítottál? és Az emberi lények tanítása című e-könyvek közös jellemzője, hogy:


  • erős szakirodalmi megalapozottsággal bírnak
  • egy-két évtized személyesen begyűjtött szakmai tapasztalatán alapszik mindkettő
  • könnyen olvasható és érthető a szöveg, esetenként talán még szórakoztató is
  • az életből vett gyakorlati példákkal támasztottuk alá az okosságokat
  • soraikba beleszűrődik egy-két lófasz, ezért a finomabb lelkületű olvasók csak szülői felügyelettel olvassák
  • nem magunkat vettük benne komolyan, hanem azt, amiről írtunk (Peter Ustinov után szabadon)
  • mindkét könyv értelmezhető úgy mint egy kétségbeesett felkiáltás, amit Rátót tanácselnöke intézett a falubeliekhez a Legényanya című filmben: “Álljunk meg, Béláim! Nem jó lesz ez így!”
  • a kendőzetlen kritika megfogalmazása mellett konstruktív javaslataink is vannak, ahol tudunk jobb ötletet mondani
  • kedélyborzoló, bicskanyitogató, elefánt hátán porcelánboltba beügető, kognitív disszonanciát okozó, veszélyes anyagok
  • nem adnak univerzális recepteket, nem kínálnak csodaszereket, céljuk sokkal inkább az, hogy az olvasók vegyék elő (ön)kritikus gondolkodásukat, és úgy tekintsenek rá a megszokott és természetesnek vett működésre
  • mindkettő ingyenesen letölthető


Miben más a két könyv?


  • Robi könyve inkább a szervezeti szintre összpontosít, míg az enyém az egyén szintjére
  • a Mégis, mire számítottál? a vállalati gyakorlatban széles körben alkalmazott féligazságokat veszi górcső alá, és csapatja szét húsklopfolóval, az én könyvem pedig a tanulásról és a tanításról szól, elsősorban munkahelyi kontextusban, és az avítt oktatási gyakorlatoknak ver oda péklapáttal
  • a Robié jelentősen bővebb terjedelmű, nagyobb ívű, mélyebb könyv, az enyém a szokásos e-book léptékű
  • Robi könyve az ingyenes letölthetőség mellett egy nemes cél támogatására is felhívja a figyelmet
  • aki mindkettőt elolvassa, annak üvölteni fog, hogy az egyiket egy mérnök-üzletember írta, a másikat meg egy tanár bácsi


Hogy pontosan mire gondoltak a költők, azt nem fogom előemészteni itt, rábízom a nyájas olvasóra, hogy kitalálja saját maga.


Ha a fentiekkel nem sikerült végleg elvenni a kedved a könyvek elolvasásától, akkor íme a letöltési linkek: Mégis, mire számítottál? valamint Az emberi lények tanítása. Jó szórakozást hozzájuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.