Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz. A kritizálás egyáltalán nem azonos a kritikus gondolkodással, ami pedig a McKinsey Global Institute tanulmánya szerint 2030-ra az úgynevezett “higher cognitive skillset” egyik fontos és elvárt eleme lesz a fokozatosan növekvő mértékben automatizált munkahelyek részéről. Az OECD PISA felmérések az utóbbi időben a problémamegoldási és a kritikus gondolkodási képességeket is vizsgálják a közoktatásban résztvevő tanulók körében, és sajnos az a helyzet, hogy a hazai diákok finoman fogalmazva nincsenek az élmezőnyben. Az iskolarendszertől tehát nem sokat várhatunk e téren. Az osztályozással viszont sikerül nagyszerűen beégetni a másokról való felülről ítélkezés kultúráját…

Visszatérve a kritikus gondolkodásra, arra gondoltam, hogy összegyűjtök 10 megfontolni való kérdést, amit mindnyájan alkalmazhatunk akár a munkában, akár a magánéletben. Ehhez arra van szükség, hogy az automatizmusok helyett megálljunk egy pillanatra, és tudatosan végiggondoljuk az adott felvetést, mielőtt döntünk vagy értékelünk egy helyzetet.

Használjuk-e a józan paraszti eszünket?

Mennyire reális, hogy egy bank hosszú távon ajándékba adja nekünk a szolgáltatásait? Nem túlzottan. Ha ingyenes a számlavezetés, nem árt megnézni, hogy meddig az, és a tranzakciós költségek hogyan alakulnak. Ha alacsony a kamat, mennyi a kezelési költség, és milyen kockázatokat viselünk mi a bank helyett? Nincs ingyen ebéd, be kéne látni.

Kijön-e a matek?

Nagyszerűen hangzik, hogy mesésen meggazdagodunk, ha beszervezünk 10 embert, aki beszervez 10 embert, aki beszervez 10 embert, és így tovább. Csak ha a tömegrendezvény minden résztvevője így jár el, néhány piramis szint után elfogy a teljes magyar népesség. Vagy más példa: amennyiben újszülöttek szüleinek tervezünk szolgáltatást eladni, és megnézzük, hány gyerek születik évente, a nagyon valószínűtlen 100%-os sikerarány fedezné-e a költségeket egyáltalán? Mekkora a befektetés, és hány év alatt térülhet meg egy reálisabb piacszerzési ütem esetén?

Vannak-e bakugrások a logikában?

Érdemes feltennünk a kérdést, hogy az érvelési sor adott lépcsőfoka tényleg következik-e az azt megelőzőből. Ha jól tanul a gyerek az iskolában, akkor sokra viszi, tehát boldogabb lesz. Megáll vajon ez az érvelés?

Mennyire hiteles az információforrás?

Azt mondták a tévében, hogy az idei tél hosszú lesz és hideg. Tényleg? Ha a szakértő meteorológusokat kérdezed, akkor még a kéthetes előrejelzéseket is meglehetősen alacsony bizonyossággal teszik meg, vajon mennyire hiteles ez az állítás?

Mi áll érdekében a kommunikátornak?

A reklámban bemutatott illusztráció szerint a kis kék szemcsék a Vanish Oxy Action Crystal White mosóporban elpárologtatják a focista kisfiú mezébe beletört füvet és egyéb mocskot. Nyílván azért akarják ezt elhitetni veled, mert sokat szándékoznak belőle eladni. Lehet, hogy amúgy jó a mosópor, de a kék szemcsék úgy készültek, hogy a mosószer egynegyedéhez színezőanyagot adtak, a reklám pedig egy számítógépes animációval mutatja be az elképzelt megtisztulás folyamatát.

Releváns-e a példa a mi helyzetünkre?

Szeretünk sikertörténeteket olvasni. Kérdés viszont, hogy van-e olyan tényező, ami sokkal nagyobb hatással volt a sikerre, mint azok, amelyeket a sikertörténetek felsorolnak. Mondjuk az, hogy hol vagy hogy mikor lett eredményes egy cég. Vajon ugyanazokkal a döntésekkel és lépésekkel hasonló sikereket ért volna el egy türkmén informatikai vállalkozó?

Mennyire kiterjesztetők a megállapítások más csoportokra?

Minden kutatásnak sajnos megvan ez a limitációja. Kérdés, hogy a mérésben vagy a megfigyelésben résztvevő személyek tapasztalatai/eredményei mennyire terjeszthetők ki szélesebb populációra. Az, hogy egy amúgy tudományos igényességgel megtervezett kísérlet (fizetett) egyetemi hallgató résztvevői valahogy reagáltak, mondhatjuk-e azt, hogy az emberek általában így reagálnak hasonló helyzetben? Itt van példának okáért a Zimbardo-féle híres börtönkísérlet. Máig sok vita van arról, hogy mennyire írja le az emberi viselkedést, ami ott történt. De akár a hétköznapokban is megélhetünk olyat, hogy kevés mintavétel alapján vonunk le messzemenő következtetéseket. Például valaki egyszer ráfaragott, amikor a barátjával üzletelt. Innentől kezdve viszont mély meggyőződéssel állítja, hogy nem érdemes keverni a barátságot és a munkát. Egy darab, könnyen hozzáférhető, erős érzelmi hatást gyakorló minta alapján.

Van-e ok-okozati összefüggés, vagy csak korreláció?

Számos alkalommal megfigyeltem, hogy amikor épp nem dolgozom, vagy elutazom, akkor keresnek meg új munkákkal kapcsolatban potenciális ügyfelek. Ebből az következne, hogy kerülnöm kéne a munkát, hogy több megbízást kaphassak? Kétlem. Lehet, hogy a két dolog korrelál, még sincs ok-okozati összefüggés. Mint ahogy abban sincs, hogy hétvégenként “mindig” rosszabb az időjárás, amikor ráérnénk szabadtéri programot szervezni. Sőt, ott jó eséllyel még statisztikailag szignifikáns összefüggés sincs, nem még kauzalitás.

Áldozatul esünk-e a kognitív torzításaink tömkelegének?

Van több tucat kognitív torzítás (cognitive bias), ami az ítéletalkotásunkat befolyásolja. Ilyenek például, hogy utólag baromi okosak vagyunk, azt keressük, ami korábbi meggyőződéseinket megerősíti, a másik viselkedését hajlamosak vagyunk főleg a személyiségükre fogni, hat ránk a horgonyeffektus, a közelmúltban kapott információkat nagyobb valószínűséggel vesszük figyelembe, többre értékeljünk amink van, mint azt, amink még nincs, amire fókuszálunk, azt fontosabbnak tartjuk, és még igen hosszasan lehetne sorolni.

Kritikusan gondolkodunk-e a kritikus gondolkodásunkról?

Ahogy Hadi Laci barátom fogalmazna tréfából, “úgy emberileg, mint szakmailag”, fontos, hogy “ne essünk át a másik ló túloldalára”, azaz ne jussunk el a kritikus gondolkodásnak arra a szintjére, ami paralizál bennünket. Például amikor minden kutatást kétségbe vonunk, mert azt nem pontosan annak az országnak abban az iparágában és konkrét cégében végezték el, ahol mi a tanulságait szeretnénk alkalmazni. Egyszerre kéne kritikusan gondolkodni a megalapozatlan baromságokkal szemben, és megérezni, hogy az agyonelemzésnek és nagyítóval vizslatásnak hol nincs már értelme, és igenis neki kell fogni a cselekvésnek, a kipróbálásnak, vagy meg kell hozni egy döntést a hiányzó információk és a sok bizonytalanság ellenére.

Remélem találtál a fentiekben hasznosíthatót. Mi azt tapasztaljuk, hogy a kritikus gondolkodás alkalmazásával igen markánsan ki lehet tűnni a mezőnyből, akár a szervezeteken belül, akár külsős szolgáltatóként.