2019. március 27., szerda

Mi haszna van a blogolásnak? - 9 év tapasztalata

Az egyik kollégám fontolgatja, hogy blogot indítson, és kérdezgetett a tapasztalataimról a múlt héten. Megfigyelésem szerint sokan nekiállnak nagy vehemenciával, aztán néhány bejegyzés után abbahagyják. Az első és legfontosabb előfeltétele egy blog ennél hosszabb élettartamának, hogy az ember örömét lelje az írásban. Ha ez megvan, a többi már csak a megfelelő szokások kialakításán múlik. Épp ma lett 9 éves a Tudatos Vezetés blog, ezért arra gondoltam, hogy szélesebb körben is megosztom, amit ennek a tevékenységnek az értelmeként és hasznaként fel tudok sorolni.


Másoknak adni valamit — Nagyjából ebből a magból kelt ki a blogom. Akkor már több mint egy éve olvastam nagy intenzitással vezetési szakirodalmat, és azt gondoltam, esetleg más is hasznát veheti, ha egyoldalas terjedelemben kiemelem a lényeget egy-egy könyvből. Aztán az évek során a tudomány mellé egyre bátrabban kevertem a saját reflexióimból, sőt, olyan bejegyzések is születtek, amelyek az én tapasztalataimat, megfigyeléseimet summázták. Ha el tudtam az olvasókat gondolkodtatni, ha sikerült felkelteni az érdeklődésüket egy-egy téma vagy könyv iránt, akkor már tudtam valamit adni nekik. Közben pedig igyekeztem tömören és közérthetően fogalmazva nem élni vissza senki idejével. 

Saját tanulásunknak keretet adni — Ha valamit elolvasunk, és annak a lényegét utána át szeretnénk adni másnak, akkor kénytelenek leszünk eggyel jobban megérteni a dolgot, illetve összekapcsolni a fejünkben lévő egyéb ismeretekkel vagy tapasztalatokkal, ezáltal mélyebb tanulást lehetővé téve. A saját magam felé tett vállalásom, eleinte heti 2 bejegyzésre, később engedve egy kicsit a gyeplőn, heti 1-2-re, nem engedte, hogy elhanyagoljam a folyamatos tudásszerzést. Hamar rájön az ember, hogy ha nem megy be semmi, nem is jön ki semmi.

Rendszeresen flow élményben részesülni — Aki szeret írni, azt ez a tevékenység pillanatok alatt flow-ba csapja. Számomra a saját magam által választott témában elkövetett írás sose volt fárasztó, mindig több energiával fejeztem be, mint amennyit akkor éreztem, amikor nekivágtam.

Kapcsolatot tartani — A magamfajta tanárbácsi az évek során nagyon sok emberrel megismerkedik. Persze vannak olyanok, akikkel soha többé nem lesz közös pont az életünkben, elég gyakran előfordul, hogy évekkel később valami miatt újra aktuálissá válik az együttműködés. A blog elősegíti, hogy mindazokkal, akiket érdekelnek az irományaim, tulajdonképpen kapcsolatban maradjunk, ne felejtsenek el. Újabb munkahelyeikről felveszik velem a fonalat, ajánlanak egy releváns szituációban, stb. Ezt se tervezni, se kiszámolni nem lehet, de újra és újra meglepődök, amikor kiderül, hogy ki mindenki adja jelét annak, hogy beleolvas az írásaimba, akár jó pár évvel a személyes közös munka után.

Megkereséseket generálni — Aki azért fog bele a blogolásba, mert rövid úton új ügyfelekre akar szert tenni, az csalódni fog. Rendre előfordul ugyan, hogy a blog egyes olvasói megkeresnek, de nem feltétlenül esnek egybe a kapcsolatfelvételek a saját céljaimmal. Vannak, akik néhány kedves szót írnak, vagy épp megköszönik az írásokat, ez természetesen mindig jól esik. Jönnek előadásra való felkérések, de én olyanokat már évek óta egyáltalán nem vállalok. És érkeznek kapcsolatfelvételek magánszemélyektől és a versenyszférán kívülről is, de mi csak cégeknek/vállalatoknak dolgozunk, így ezekből munka jellegű együttműködés nem lesz. Kétségkívül érkeztek felkérések a blogra hivatkozva, amelyek meg is valósultak, viszont egyáltalán nem ez a jellemző. Sokkal inkább a személyes kapcsolatrendszerből érkező megrendelések, valamint a visszatérő ügyfelek töltik ki az időmet. Ha valaki üzletfejlesztési célból írna blogot, akkor én inkább azt javasolnám neki, hogy ugyanazt az időt a személyes kapcsolatépítési és értékesítési tevékenységre fordítsa.

Fejlődni az íráskészségben — Azt ugyan nem merném állítani, hogy egyértelműen jobb minőségben írok mint 9 évvel ezelőtt, de az biztos, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban megy bármilyen írásos anyag előállítása a nulláról. Amit ugyancsak megfigyeltem, hogy fokozatosan rátaláltam a saját hangomra, azaz mindenféle belső  szűrő és öncenzúra nélkül egyre inkább azt tudom leírni, ami ténylegesen a fejemben van. Bár azt nem tudom, hogy ez a világnak jobb-e így. :-)

Új ajtókra találni — Nem csak új kapcsolatokra tettem szert a blogolásnak köszönhetően, hanem új tevékenységi szálak is elindultak, amelyekhez vezető út köztes lépcsőfoka a blog volt. Erre példák az ingyenes e-könyvek, és az Act2Manage applikáció fejlesztése is. Egyik sem valósult volna meg, ha nincs előtte blogírás.


Bár ez a bejegyzés nem a vezetői tudatosságról szólt, talán vannak olyanok, akiknek segít némi tapasztalatmegosztás a témában. És valamivel szerettem volna megemlékezni a 9. születésnapról is. Arról nem is beszélve, hogy kaptam tőle egy órányi flow élményt a tavaszi napsütésben a kerti padon, és ez már önmagában megérte. Felettébb vicces, hogy miután megírtam ezt a postot, rájöttem, hogy három éve már írtam egy ugyanilyen bejegyzést, kábé ugyanezzel a tartalommal, sőt címmel. Ezek szerint 9 év után nagyjából ugyanazok a tapasztalatok, mint 6 év után. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.