2018. április 16., hétfő

Arrogancia? Dehogy, elvárásmenedzsment!

Történt egyszer, hogy Columbo felesége több év sportolás és csoportos órákra járás után szeretett volna még ennél is izmosabbá válni, elment tehát egy elfoglalt és marcona személyi edzőhöz, aki egyébiránt főtevékenységként erőnléti foglalkozásokat tart az egyik fővárosi sportegyesület birkózóinak. A tréner meghallgatta, hogy mit is szeretne, aztán elmondta a szabályait. Amennyiben ezeket vállalja, akkor egyeztethetnek időpontokat, ha nem, akkor inkább bele se fogjanak. A következő szabályokat ismertette:

  • az edzésen nincs telefonhasználat
  • azt csinálod az edzésen, amit mondok, nincsenek kifogások (nem bírom, ne ennyit, ne ezt a gyakorlatot, stb.)
  • nincs rinyálás, hogy tegnap este milyen buliban voltál, vagy keveset aludtál, nem fog érdekelni
  • az egyórás edzés után még 30 percig elvégzed azokat a plusz feladatokat, amit meghatározok számodra
  • pontosan kell megérkezni a megbeszélt időpontban
  • nincs utolsó pillanatos lemondás, vagy ha van, akkor az adott alkalom is levonásra kerül a bérletből

Felettébb szimpatikus volt számomra a megközelítése, nagyjából hasonló szellemben szoktunk mi is indítani. Ugyebár nálunk jobbára elválik a megbízó és a résztvevő személye, tehát más és más területeken kell pontos kereteket meghatározni, majd azokhoz tartani magunkat. A ügyfeleknél mi is megmondóemberek vagyunk, míg a résztvevőknél inkább a közös átbeszélésen alapuló “szerződéskötés” módszerét alkalmazzuk. Sokszor érzem úgy, különösen a megbízókkal beszélgetve, hogy valószínűleg baromi arrogánsnak tűnünk, lehet, hogy azok is vagyunk. Ezzel együtt az a helyzet, hogyha nem tesszük magasra a lécet a keretek tekintetében, akkor az eredmények is el fognak maradni az előzetes várakozásoktól. És ha hiszed, ha nem, egész apróságokon is tud múlni a dolog. Mint például az, hogy mekkora csoportot vagy hajlandó elvállalni, és milyen az értelmes mennyiségű és frekvenciájú együttműködés. Vagy az, hogy nincsenek egyszeri csodatevő tréningek, csak fejlesztési folyamatok, és legalább a költségvetés felét utánkövetésre kell szánni. De az is ide tartozik, hogy a tréningeken/workshopokon nincs kütyübasztatás, és ha valaki késik, vagy égető telefonhívása érkezik, akkor megvárjuk, és addig nem megyünk tovább, amíg nem csatlakozott hozzánk a résztvevő. Nem muszáj jönni, de ha ott van, akkor értelmesen töltsük már az időt, a többiek idejének tiszteletéről nem is beszélve.

Természetesen nem csak az edzéseknél vagy a fejlesztőprogramoknál kritikus dolog az elvárások előzetes egyeztetése, a keretek lefektetése. Bármilyen együttműködés vagy csapatmunka esetén hatalmas szívességet teszünk magunknak és egymásnak is azzal, hogy tisztázzuk, miként fogunk együtt dolgozni, és mit várunk el a másiktól. Rengeteg későbbi konfliktust és csalódást lehet vele elkerülni. A példában szereplő edzőnek valószínűleg nincs már türelme senkivel szarakodni, aki nem akar. És gondolom azt se szeretné, ha az terjedne róla, hogy a hozzá 1/1 foglalkozásra járók nem fejlődnek. Ehhez pedig arra van szükség, hogy az előre bejósolható hátráltató tényezőket időben kirépálja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése