Terjednek a szuper-bérmunkások

Ahogy ezeket a sorokat írom, egy májusi kedd délutánon, pontosabban 2-kor, madarak csicseregnek a kertben, hűs szellő lengedez, a fátyolfelhőkön keresztül szűrődő napsugarak pedig kellemesen melegítik a sörhasamat. Reggel fél hétkor már írtam egy cikket, aztán megreggeliztünk a családdal, a gyerekek pedig óvodába indultak. Reggeli után gyomláltam egy kicsit a kertben, aztán előkerítettem a szivattyút téli álmából és felszereltem a kútra. Voltunk bevásárolni is, sütöttünk halat ebédre salátával, amit egy pohár Gál Tibor-féle Egri Csillaggal fogyasztottunk el a teraszon. Fél ötkor indulunk az oviba, ahol anyák napi ünnepség lesz. Természetesen nem minden napom telik így, de előfordul. Van, hogy a hét minden napján már reggel 7-kor az autóban ülök és vidéki munkára tartok. Amikor tréning van, akkor estére érek csak haza. Sokszor már reggel 6-kor dolgozom valamin, vagy este, amikor a gyerekek már lefeküdtek. De nem az egész élet telik látástól vakulásig munkával. Hat évvel ezelőtt viszont még olyan, sikeresen működő vállalkozásban voltam résztulajdonos, ahova minden nap úgy jártam be, mint egy munkahelyre. Nem is értette senki, miért szálltam ki és lettem szabadúszó.

Egy hasonló munkarendben tevékenykedő kollégám épp most tért haza három-négy hetes utazásáról a Távol-Keletről. Jellemzően sokat dolgozik, de most úgy döntött, hogy a tavasz közepén beiktat egy efféle szabadságot. Ő emlékeim szerint úgy 8-9 éve cserélhette multis vezérigazgatói pozícióját külső szolgáltatói létre. Rajta is sokan csodálkoztak, hogy miért döntött így.

Jody és Matt Miller a Harvard Business Review-ban írt cikket pont két évvel ezelőtt az általuk szuper-bérmunkásoknak nevezett vezetőkről Rise of the Supertemp címmel. A szerzők állítása szerint egyre nő azoknak a korábbi céges felső vezetőknek a száma, akik tudatosan úgy döntenek, hogy kiszállnak a vállalati mókuskerékből, hogy másfajta időbeosztás mellett, projektszerűen dolgozhassanak. És a vállalati oldalon is erős igény mutatkozik arra, hogy szabadúszó specialistákat kérjenek fel olyan kritikus feladatokra, amiket korábban belsősökkel vagy nagy tanácsadócégekkel végeztettek el. Egyrészt belülről nem feltétlenül van meg a szükséges kompetencia vagy tapasztalat, de nincs is szükség vagy nem érné meg teljes állásban alkalmazni rá valakit. Másrészt a nagy tanácsadócégek által végzett munkáknál is azon múlik a siker, hogy konkrétan ki végzi el a munkát. Inkább alkalmaznak egy tapasztalt szabadúszót, mint magas díjakért egy céget, ahol próbálják a feladat minél nagyobb részét alacsonyabb bérköltségű, junior kollégákkal elvégeztetni, természetesen a seniorok felügyelete és ellenőrzése mellett. A szuper-bérmunkások mellett szól az is a főállású munkatársakkal összehasonlítva, hogy sokkal rugalmasabb módon lehet őket alkalmazni, és olyan kvalitású vagy tapasztalatú embereket is megengedhet magának a cég, akiket alkalmazásba nem tudna és/vagy nem akarna felvenni. Hallottam már egyébként én is nagyvállalati HR vezető és ügyvezető szájából, hogy kifejezetten azt az irányt választották a beszállítókeresés során, hogy inkább veszik igénybe önálló szakértők vagy független szakértőkből összehozott csapatok munkáját, mint cégekét. Saját megfigyelésem, hogy egyre több magyar tulajdonú cég is ilyen formán megengedheti magának, hogy külső specialistákat vonjon be. A nagy nevű tanácsadó cégek árképzése korábban nem nagyon passzolt se az általuk érzékelt értékteremtéshez, se a költségszerkezetükhöz.

Természetesen ára van a szabadúszó lét örömeinek és lazaságának, a hétköznap délelőtti fűnyírásnak, a frissen főzött ebéd mellé elfogyasztott bornak, valamint az évközi nyaralásnak. Nem jön a havi fizetés automatikusan. Nem a cég bérli az autónkat és nem tankolja korlátlanul. Nem utazunk business class-on. Nincs végkielégítésünk. Mindent a projektek során kell megtermelni.

Viszont ez is egy út, és annak, aki erre vágyik, valós karrierlehetőség. Úgy tűnik, hogy az USA-ban már érzékelhető a szuper-bérmunkások jelenléte, mint külön kategória.

Köszönet a Tudáskurátor-nak a témafelvetésért!