2014. január 30., csütörtök

Érdemes kerülni a toxikus embereket

Nyílván nem vagyok egyedül azzal a tapasztalatommal, hogy bizonyos emberek energiával töltenek fel, ha találkozunk velük, míg mások a meglévő töltöttségi szintünket is gyorsan lemerítik. Saját energiakészletünk menedzselésében a megfelelő mozgási, táplálkozási és pihenési szokások kialakítása mellett a legfontosabb eszközünk annak megválasztása, hogy kivel mennyi időt vagyunk hajlandóak tölteni. Szerencsére egy rendkívül egyszerű mérési módszer rendelkezésünkre áll: az illetővel való találkozásunk után jobban vagy rosszabbul érezzük magunkat? Természetesen meg kell jegyezni, hogy nem azokról a számunkra értékes emberekről beszélünk, akik segítségre szorulnak, mi pedig támogatni akarjuk őket. Persze azt se felejtsük, hogy a kapcsolat fontosságától függetlenül ők is jelentős energiát vonnak el tőlünk, tehát a kiégés elkerülése érdekében muszáj máshol újratöltődni.


Paul Hudson pár napja megjelent cikkében tízféle mérgező embertípust sorol fel. A dicsekvő, aki túlkompenzálva próbálja saját értéket bizonygatni. Az unintelligens, aki ráadásul hatalmas egóval bír. Aztán aki egész életében vesztes volt, de nem is tesz ellene semmit. A lusta. Az önpusztító. A folyamatosan saját hangját hallató. Aki mindig rosszkedvű. Aki sose lépne ki a komfortzónájából. Akinek nincsenek álmai, és végül, aki nem hisz semmiben. Én szívesen hozzátennék plusz egyet: aki panaszkodik, de nem hajlandó gondolkodni a megoldáson. Felteszi a kezét, de nem úgy, hogy elfogadná a helyzetet, hanem úgy, hogy dagonyázik sérelmében.

Kimondani könnyű, hogy kerüljük el az efféle embereket, de lehet, hogy a rokonságban, a baráti körben vagy a munkahelyen vesznek körül bennünket ilyenek, és nem olyan egyszerű kivitelezni a megválogatást. Tapasztalatból mondom, hogy lehetséges, de időbe telik. Fokozatosan képessé tudsz válni arra, hogy az energiavámpírok jelenlétét radikálisan csökkentsd az életedben, és minél többi időt tölts olyanokkal, akik személyéből, lendületéből, optimizmusából, gondolataiból töltekezni tudsz és inspirációt nyerhetsz. Egyre több kortársamtól hallom ezt a törekvést, amiért hajlandóak áldozatokat is hozni. Inkább lemondanak az árbevétel vagy jövedelem egy részéről, vállalják a távolságtartás népszerűtlen szerepét, de drága idejüket és véges időkeretüket nem akarják elpocsékolni.

Te hogy állsz ezzel? Min kellene változtatni aktív kapcsolataidban?

4 megjegyzés:

  1. "You are the average of the five people you spend the most time with."

    én ezt nemrég hallottam. Jó gondolat. Egyelőre ott tartok, hogy figyelek, hogy kinek az átlaga vagyok most és kié szeretnék/nem szeretnék lenni.

    raki

    VálaszTörlés
  2. Tamás, Fehér Miklós a LinkedInen indított egy hasonló témájú fórumot az egyik csoportban, nem láttad? Már ott is - nekem, lehet, egyéni szociális probléma... - kevéssé tartottam hasznosnak az erősen negatív címkézést. Nagyon sok mindenki eshet ebbe bele, akár egy komolyabb vitatkozásért, és ez a "ludaknak" egy könnyű bypass, hogy legyőzzék, vagy legalábbis ráragasszanak valamit a "disznóra", amitől azután az életben nem tud szabadulni, vagy csak nehezen (mint tudjuk a disznó - nemcsak a nyúl - egy nagyon okos állat...:-))) Ez, most jut eszembe, tudod, hová vezethet? Hogy "jaj, csak nehogy valaki mérgezőnek gondoljon, vagy pláne nevezzen mások előtt (és a hátam mögött...)", behúzom fülem-farkam, semminek nem mondok ellent, minden úgy jó, ahogy mondják... veszélyes út ez, már persze, ha nyitott, működő, kreatív, involvált, empowered emberekkel szeretnénk dolgozni együtt...

    Az érdekes az volt azon a fórumon, hogy minden harmadik comment arról szólt, hogy "amúgy" ezek értékes, szakmailag, stb. emberek... néha "beszóltam", hogy "emberek", naná, ha nem lenne az, akkor nem lenne gond, fel se vennék, vagy kirúgnák (mondjuk rendesen működő szervezetben, most a kártyavár rokon-ismerős vattás izéket ne vagyük...). Szerintem az összeférhetetlen, nehéz, (ne...) mérgező emberek per definitionem értékes emberek valamiért, ezért okoznak problémát, valami kulcsfontosságút tudnak, csinálnak, amire nekünk, a cégnek szüksége van... tovább megyek, azért engedi, engedheti meg magának, hogy nonkonfromista legyen... ellenkező esetben senki nem beszélne róluk... szerintem istenmentsen meg egy szervezetet attól, hogy csupa simulékony birka dolgozzon benne... biztos út a csődhöz szerintem...

    VálaszTörlés
  3. Miklós, szerintem a mérgező itt nem arról szól egyáltalán, hogy valakinek véleménye vagy ellenvéleménye van. Ha megnézed a tízes felsorolást, ott más viselkedésekről van szó. Nem a simulékony vs. véleményét képviselő ellentétpárról írtam, hanem olyanokról, akik leszívják az energiádat a fent leírt módokon. Az értelmes vitapartner inkább gondolkodásra késztet, inspirál, felráz.

    VálaszTörlés
  4. OK, én tulajdonképpen lényegében egy ilyen szó használatát veszélyesnek tartom, címkéz, talán ennyi. És az emberek szubjektívek, és bizony elkezdhatik majd használni arra is, akinek ellenvéleménye van, nem azt akarja, amit "én". Egy hét alatt két social medián látom alkalmazni a szót 2 különböző általam nagyon tisztelt coach/tréner-társtól. A szavak létrehoznak, nem csak leírnak... elgondolkoztam... köszönöm a lehetőséget...:-)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.