2013. május 13., hétfő

Az igazán kreatív emberek közös jellemzői

A Science Daily egy friss kutatásról számolt be, mely a BI Norwegian Business School professzora, Oyvind Martinsen professzor nevéhez fűződik (The hunt for the creative individual, 2013). 481, eltérő hátterű embert vont be a felmérésbe. Három csoportból származtak a résztvevők. Az elsőben művészek voltak, a másodikban marketing szakos hallgatók, a harmadikban pedig vezetők, oktatók és olyan szakokra járó diákok, amelyeket általában kevésbé tartanak kreativitással összefüggőnek mint a marketinget. Két szálon futott a vizsgálat: egyrészt a válaszadók személyiségjegyeit mérték fel, másrészt különféle feladatokkal próbálták az alanyok kreativitását tesztelni.

Martinsen hét olyan közös tulajdonságot talált, ami a kreatívnak bizonyult emberekre jellemző volt:


1. Asszociatív orientáció: játékosak, képzelőerővel bírnak, sok ötletük van, el tudnak köteleződni valami felé, és oda-vissza csúszkálnak a tények és a fikció között.

2. Igényük van az eredetiségre: elutasítják a szabályokat és a hagyományokat. Lázadó a hozzáállásuk.

3. Motiváltak: teljesítményszükségletük erős, célorientáltak, innovatívak és megvan a kitartásuk ahhoz, hogy a keményebb diókat is feltörjék.

4. Ambíciózusak: erős a befolyásolási szükségletük, valamint a figyelem és az elismerés iránti igényük.

5. Rugalmasak: képesek a dolgokat eltérő szemszögből vizsgálni és többféle megoldási opcióval előállni.

6. Alacsony mértékű az érzelmi stabilitásuk: gyakrabban élnek át negatív érzelmeket, jelentősebb kilengések jellemzik őket hangulati és érzelmi téren, valamint magabiztosságuk sem állandó.

7. Kevésbé szociabilisek: hajlamosak lehetnek a tapintatlanságra, kritizálhatnak másokat és ötleteiket.

A fenti hét tulajdonságból leginkább az asszociatív orientáció és a rugalmasság vezet a legnagyobb arányban kreatív gondolkodáshoz. Az előbbi az eredetiséghez, az utóbbi a belátásokhoz segít hozzá, állítja a professzor.

Az alcsoportokat tekintve, a művészek sokkal magasabb értékeket értek el az asszociatív orientáció területén, mint a többi válaszadó. Jelentős igényük van az eredetiségre és érzelmileg meglehetősen instabilak. Ambíció területén viszont némileg elmaradtak a többiektől. Ahogy várták, a marketinges hallgatók is inkább a művészekre hasonlítottak.

Martinsen azt tanácsolja a munkáltatóknak, hogy gondolják alaposan át, hogy az egyes pozíciókban a kreativitásnak vagy az együttműködésnek van nagyobb szerepe. A valóban kreatívokkal nem biztos, hogy könnyű lesz együtt dolgozni. Esélyes, hogy a kreatív kollégáknak segíteni kell a projektek megvalósítási fázisában. Ez utóbbi nem túl meglepő.

Emlékszem régebben, amikor fejvadászatban dolgoztam a 90-es évek végén, hogy  szinte minden munkaköri leírásban felsorolták a kreativitást. Szerintem az igazán kreatív emberek képtelenek lettek volna olyan fegyelmezett katonák lenni, amit elvárártak azoknál a nemzetközi cégeknél, ahova kerestük őket. Olyan munkakörökben viszont, ahol tényleg alkotó emberekre van szükség, fel kell készülni rá, hogy vezetőként másképp érdemes őket kezelni a fenti tulajdonságok miatt, mint azokat, akik inkább a végrehajtásban erősek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése