A vezetés és a foci

Azok kedvéért, akinek nincs óvodás leánygyermeke:
ez a bamba macska Hello Kitty névre hallgat

Az utóbbi hetekben úgy próbálom tompítani a reggeli szobabiciklizés agyzsibbasztó unalmát, hogy közben Mintzberget olvasok. Rövidesen be is számolok majd róla a blogon. Mivel a biciklin nincs könyvtartó, meg kellett találnom a módját, hogy miként tudom e-könyv olvasómat a sportszerre applikálni. Segítségemre sietett kislányom Hello Kitty-s úszógumijának doboza, amire pont lehetett egy akkora lyukat vágni, amekkora az olvasó kijelzője. Innen pedig már csak egy lépés volt az etetőszék biztonsági övével hozzáerősíteni a kartondobozt a kerékpár kijelzőjéhez. Igazán igényes megoldás!

Szóval, ahogy tekerem és olvasgatok, teljesen függetlenül a könyv tartalmától, bevillant egy focimeccs képe, ahogy az irányító középpályás játékos összeszedi a labdát, felméri a lehetőségeket, elképzeli a következő támadást. Ahhoz, hogy előre bírjon szaladni, kénytelen célt kitűzi elsősorban maga elé, azzal, hogy odébb rúgja a labdát, aminek utána futhat. Felnéz, látja, hogy a csapattársak már robognak felfelé a széleken, és persze nekik is előbbre kell ívelnie a labdát, mint ahol vannak, azaz elérhető, de ambiciózus célt állítani. Az egész csapat tudja a dolgát. Egyesek figyelnek a védekezésre, de a többség nyomul a tizenhatos elé, hogy a szélső labdája valakit helyzetben találjon és esély legyen a gólszerzésre.

Az irányítónak érteni kell a szakmájához, meg kell tudnia tartani a labdát, előre kell vinnie a támadást, amíg a többiek helyzetbe nem kerülnek, de az esetek nagy részében ő csak kiszolgálja a csapattársakat, nem ő rúgja a gólokat, és nem is ő aratja le a babérokat. Azon dolgozik, hogy a csapatból mindenki hozzájáruljon az eredményekhez, leginkább saját erősségei felhasználásával. A szélsők gyorsan futnak és pontosan lőnek középre, a csatár jól tud helyezkedni, a magas védők pedig előremennek fejelni.

Az irányító nem dönti el a többiek helyett, hogy mikor passzoljanak, hova adják be a labdát, mikor és ki lője kapura, és hova célozzon. Minden poszton megvan a játékosok lehetősége, hogy a helyzetet mérlegelve eldöntsék, mit cselekedjenek. Persze sokat edzenek, gyakorolnak, az edző taktikai utasításait is követik, de ezek csak a kereteket adják meg, szó sincs mikromenedzselésről. Ha viszont eredménytelenek a játékosok, hamar a kispadon vagy az eladó játékosok listáján találják magukat. Nem védi őket se munka törvénykönyve, se szakszervezet.

Érzem én, hogy közhelyszerű ez a sportcsapat / munkahelyi csapat analógia, mégis elmerengtem rajta, mennyire elképzelhetetlen az eredményes fociban, hogy ne legyen elképzelés a támadásról, ne rúgjuk mindig előre a labdát, ne a közös célért dolgozzon mindenki, ne mindenki a saját erősségét tegye hozzá, és ne legyen egyéni döntési szabadság és felelősségvállalás. Közben pedig azt tapasztalom, hogy sok vállalatnál nincs közös jövőkép, nem veszik komolyan az egyéni célkitűzést, a funkcionális területek egymással küzdenek, problémák esetén egymásra mutogatnak, az erősségekre építés helyett megszerelni próbálják a kollégákat, illetve igyekeznek az emberek minden mozdulatát kontrollálni és biorobotként/droidként kezelni.