2011. február 21., hétfő

Egyedüllét is kell a jó kapcsolatokhoz és a kreativitáshoz

„Mi akadályozza kreativitásunkat, lelki békénket, sőt örömünket kapcsolatainkban? Meglepő az elidegenedés korában, hogy a válasz: az egyedüllét hiánya. Az értelmes egyedül töltött idő, ahogy kiderült, erőteljes igény és szükséges gyógyír a mai „gyorstüzelésű” világban.” – írja Ester Buchholz a Psychology Today 1998. januári számában. „...mobiltelefonok, személyhívók és mindenféle adatátviteli berendezések tartanak bennünket állandó kapcsolatban” – folytatja. És 1998 óta lettek nekünk közösségi oldalaink, melyeket a nap 24 órájában nézegethetünk, valamint okostelefonunk, amivel az erdő közepén is elolvashatjuk, amit megosztottak velünk ismerőseink a Facebook-on. Sőt, a metrón sincs már nyugtunk akár 38 méterrel a föld alatt. Szerencse, hogy a borospincékben legalább nincs térerő. Bár amint kilépünk az pinceajtón egy nyári este, hamarabb megcsap a nem fogadott hívások özöne, mint a meleg levegő. Aztán persze az is fejbe vág, garantálom, a tárgykörben tapasztalt, egri származású „szakértőként”.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam Jason Fried TED előadásáról, ahol arról beszél, hogy a kreatív munkához hosszú, megszakítás nélküli időszakokra van szükség, hogy eredményeket érjünk el. Ester Buchholz cikke is megerősíti ezt a tézist: „az élet kreatív megoldásaihoz egyedüllét kell. A tudattalannak szüksége van rá, hogy feldolgozza és megfejtse a problémákat. Más emberek inspirálnak bennünket, az információk biztosítják a tápanyagot, a gyakorlás javít a teljesítményünkön, de csendes időre van szükség, hogy kitaláljuk a dolgokat, új felfedezéseket tegyünk, és eredeti válaszokat hozzunk felszínre.” Természetesen az egyedüllétet nem szabad összekeverni a magányossággal. Időszakos és saját szándékú elvonulásról beszélünk.

A magánéletben is rettentő fontosnak tartja Buchholz, hogy a családtagok, társak kapjanak lehetőséget az alkalmankénti egyedüllétre. Feltöltődve, új erőre kapva tudnak visszatérni az emberek a kapcsolatba, közösségbe. Érdemes tehát „letárgyalni” a feleknek némi saját időt. Nem a másikat utasítjuk el, nem akarunk magányosak lenni, hanem a töltekezés, a lelki béke és – ha paradoxonnak is tűnik – az egészséges kapcsolatok érdekében vonulunk félre. A különböző vallások sem véletlenül biztosítanak kereteket mindehhez. Egyébként a számítógépbe bújás is egyfajta módszer az emberek egyedüllét iránti vágyának kielégítéséhez. Kérdés, hogy mennyire jó választás. (A családtagjaim szerint nem az...)

Eszembe jutott a cikkről, hogy egy régi barátom, volt osztálytársnőm öt évvel ezelőtt, civil okból, végigment az „El Camino” nevű zarándoklat francia útján. Franciaország nyugati csücskéből Észak-Spanyolországon át Santiago de Compostelláig, majd onnan egészen az óceánig gyalogolt. A 30-40 napos útból ő 19 nap alatt több mint 400 km-t tett meg. Egyébként, ha valaki az utolsó 100 km-t legyalogolja, az már zarándoklatként elfogadott, és ennek teljesítését a spanyolok önéletrajzukba is beleírják. Nem vitt magával telefont, könyvet, MP3 lejátszót. A természetre és magára figyelve sétált. Igazából csak három dolog volt fontos a számára azokon a napokon: legyen vize, szendvicse és ne fájjon a lába.

Mindenki maga dönthette el, hogy beszélget-e másokkal, vagy senkihez se szól egész nap. De ez utóbbi esetben se érzett magányosságot. A túra után hihetetlen nyugalom töltötte el, egyes barátai szerint „idegesítően nyugodt” volt. Nem rágódott fölösleges dolgokon. Szerinte minden évben érdemes lenne, ha csak pár napot is hasonlóan tölteni. És szíve szerint visszamenne és más útvonalakat is végigcsinálna.

Persze egy 20-30 napos gyaloglás több száz kilométeren át elég nagy vállalás, de talán a mindennapokban nem is erre van szükségünk. Esetleg az életben egyszer nem árt. Viszont évente pár nap, havonta vagy hetente néhány óra valószínűleg jelentősen hozzájárul belső békénkhez, kapcsolatainkhoz, problémamegoldó képességünkhöz és alkotó erőnkhöz.

5 megjegyzés:

  1. A magánynak valóban semmi köze szinte az egyedülléthez, sőt.. teljesen magányos lehet az az ember is, bármilyen nagy közösségben él, aki nem találja meg a hangot másokkal ill. nem tud jó kapcsolatot kialakítani a többi embertársával. Viszont az egyedüllét bármennyire is jól hangzik és praktikusnak tűnik először, sajnos egy idő után előfordulhat, hogy keletkezik egy bizonyos "csapda".
    Mert legtöbbször az az eset figyelhető meg, az idő elteltével, hogy sem egyedül, sem közösségi emberként nem találja már az ember a végén a helyét.
    Mostanában beszéltem pontosan erről a dologról egy olyan emberrel, aki 20 év után tanulta meg, hogy hol van az a határ, ahol még nem zárja ki teljesen a többieket és a külvilágot a saját maga kialakított kis világából. Nagyon nehéz tudatos munkával dolgozta vissza magát a hétköznapi életbe, mert az "egyedüllét" olyan jól sikerült számára, hogy finom átmenettel átlépett a magányosság fokára...
    Legtöbbször, aki sokszor egyedül van, elveszíti az empatikus képességét is, mert a gyakorlatban egyre ritkábban lesz alkalma e tulajdonságát kamatoztatni, így beidegződik elég gyorsan az E/1 gondolkodás is, és nem is érzékeli, hogy kivonta magát a forgalomból...
    Arra szerettem volna kitérni, hogy mi lehet a hátulütője a szabadság e formájának.
    Tehát ez egyfajta kötéltánc... A "szabadság" kötéltánca ill. útvesztője.
    (Anita)

    VálaszTörlés
  2. Engem egy kicsit más oldalról fogott meg a téma. A spanyoloknak van ez a kicsi zarándoklatuk.
    Szerintem nekünk is lehet. Nem akarok irredenta lenni, de szerintem minden magyar embernek kötelező lenne egyszer elmenni/zarándokolni Erdélybe. A magányt ott is meg lehet teremteni. És a táj szépsége is vetekedik az El Camino-val.

    Zoli

    VálaszTörlés
  3. Megítélésem szerint az egyedüllétben a kulcs önmagunk megtalálásában rejlik. Sokszor ugyanis csak éljük az életüket, s a napi hajtásban fogalmunk sincs arról, hogy miként torzul személyiségünk. Nem vesszük észre saját személyiségünk megváltozását. Az egyedüllét során az önismeret, pontosabban az önmagunkkal való "tisztába kerülés" lehet a kulcs a továbblépéshez.

    Zoli hozzászólására reagálva: épp tavasszal indul az Esztergomtól Máriagyűdig tartó hazai zarándokút (bár a a táj más jellegű, mint Erdélyben): http://magyarzarandokut.hu/

    DARA Péter

    VálaszTörlés
  4. Az egyedüllétnek rengeteg haszna is van, főleg hogyha betudjuk építeni az elvonult és
    felfedezett énünket a "napi hajtásba" is.
    Mindenképpen szüksége van mindenkinek az életben való boldoguláshoz, önismeretre és egészséges önbizalomra, hogy másokat is tudjon ezáltal elfogadni és fejlődni, ez így van.
    Akár zarándokúttal, akár másféleképpen érjük el ezt hatást, lényeg, hogy pozitív energiákkal töltődjünk fel általa.
    A magányosságot, mint életérzést, csupán negatív szempontból tudom értelmezni, az én megfigyelésem szerint, legtöbbször nagyon rossz tanácsadó az életben.
    (Anita)

    VálaszTörlés
  5. Találtam ma reggel egy érdekes önismereti tesztet, egy SWOT analízishez hasonló módszer, ahogy a különböző embertípusokat jellemzi, nem egészen szokványos módon.
    http://donna.hu/cikk/Tard-fel-lelked-melyenek-titkait/7610

    Anita

    VálaszTörlés