"Pár évvel ezelőtt, egy előadás után meghívást kaptam egy hazai vállalkozástól egy kis szakmai beszélgetésre. A megadott cím egy nagy irodaházé volt, ahol egy emeletet béreltek.
Érdekes világba csöppentem. A tulajdonos az ötvenes évei vége felé járhatott: ősz haj, élénk tekintet az aranykeretes szemüveg mögött, nagyon barátságos modor, a stílusában volt valami gyöngéd határozottság. Körülvezetett a munkaszobákban, bemutatott néhány embernek – csupa fiatal, néhányan még le se diplomáztak, fiúk, lányok vegyesen, számítógép előtt. Farmer, trikó, bögrék, kiflicsücskök, kólásüvegek. Lehettek vagy harmincan, így együtt leginkább egy felsős egyetemi csoporthoz hasonlítottak.
Mint egy család: az apa és a gyerekek – gondoltam, és hamarosan kiderült, hogy ez a diagnózis jónak bizonyult. Aki csatlakozott hozzájuk, valóban egy sajátos családba került, ahol nem csak állást kapott, hanem szülői gondoskodást is: a tulajdonos mindenkit ismert, tudta, kinek milyen személyes gondja van (tanulás, lakásszerzés, családalapítás stb.), igyekezett mindenkinek segíteni, mindenre megoldást találni. Az volt a terve, hogy valahol a város határában egy kis lakóparkot épít, ahol együtt élhet akár az egész közösség. A tervrajzokat is megmutatta, látszott, hogy komolyan gondolja.
A megbízásokat is ő szerezte remek személyes kapcsolatai révén, az operatív vezetést viszont rábízta egy menedzserre, aki az életkorát tekintve valahol közte és a „gyerekek” között állhatott. Az volt az érzésem, hogy ez az ember nem érzi jól magát itt. Neki kellett rendet tartani, számon kérni, a renitenseket megdorgálni, rossz híreket közölni, egyszóval mindent megcsinálni, amit az „apa” nem szeretett. Nemrég szegődött a céghez, előtte ketten-hárman már megfordultak ezen a poszton, de rövid idő után elmentek: valami nem jött össze velük.
A múlt nyáron véletlenül pont arra bicikliztem, ahol annak a bizonyos céges lakóparknak kellett volna állnia. Nem állt ott, és később a céget is hiába kerestem a hálón.
Találkoztam ezzel a családias modellel másutt is, és nem csak kisebb vállalkozásoknál. Az „apa” a „nagy öreg” figurája nagy cégeknél is megjelenhet. Az „apa” karaktert ad a cégnek, a tekintélye vitathatatlan; gondoskodó, védelmező magatartása kifejezetten jólesik. Az „apák” viszont néha megfeledkeznek arról, hogy az atyai magatartás az egyik oldalon gyerekes viselkedést eredményezhet a másikon, függetlenül a beosztottak életkorától. Elfeledkezhetnek arról is, hogy utánpótlást kell felnevelni, hiszen, már csak életkori okokból is, a vezetést előbb-utóbb valaki másra kell bízni.
Vajon mi jön az „apa” távozása után? Összeomlás? Testvérháború a hatalomért? Kivel, mivel lehet pótolni azt az űrt, amit maga után hagy? Lehet új „apát” keresni? Lélektani szempontból érthető, ha amíg fut a szekér, sem az „apák”, sem a „gyerekek” nem szeretnek ezekkel a kérdésekkel foglalkozni – de ebből később könnyen baj lehet.
Van ennek a problémának egy sajátos változata: az, amikor az „apa” zseniális szakember „géniusz” is egyben. Sok olyan cég van, amelyek egy zseniális mérnöknek, feltalálónak, újítónak köszönhetik a létüket. A közönség fejében a nagy név összekapcsolódik a céggel. De a „géniuszok” sem maradhatnak örökké. Mi történik a távozásuk után? Hogy egy aktuális példával fejezzem be ezt az eszmefuttatást: milyen lesz az Apple Steve Jobs nélkül?"
Steve Jobs nélkül az Apple, olyan mint processzor nélkül egy IBM laptop :-)
VálaszTörlésAz alapkérdés nagyon érdekes.
Ha Jim Collins szemüvegén keresztül vizsgáljuk meg a kérdést, azt kell, hogy mondjuk, ezek a vállalatok nem lesznek olyan erősek, mint az "alapítókkal", hiszen a fent nevezett példák inkább 4. szintű vezetőket jelentenek (nem 5.szintűeket.
zoli
Ahogy én mostanában látom a dolgokat, a munka és a cég iránt elkötelezett embereknek KELL egy vezető. Nem egy főnök, aki kioszt és ellenőriz, hanem egy vezető, aki utat és példát mutat.
VálaszTörlésAz a típusú vezető, akit Bőgel úr példaként említ, vajon tényleg pótolható tudatos tervezéssel, neveléssel? Meg lehet tanulni a gondoskodást, az "apa" szerepet az eredeti árnyékában? Elfogadható e a munkatársak részéről valaki pótlásként, egy munkahelyváltás vagy ne adj Isten, egy tragédia után?
Én azt gondolom, hogy nem. Ha valaki - aki egyébként jó vezetőként érte el a kötődés magas szintjét - emblematikus személyisséggé válik a szervezeten belül, tudatosan utánpótlás neveléssel nem pótolható. Félreértés ne essék, nem hiszek a pótolhatatlan emberekben, de ha valaki elindult azon az úton, hogy személyes képességei mellett "atyai" befolyást is gyakorol a szervezetre, hiánya olyan szinten befolyásolhatja a szervezet működését, ami jó esetben „csak” visszaveti a teljesítményt, rosszabb esetben, mint Bőgel úr példájában is, a megszűnéshez is vezethet.
Csak nagyon tudatos vezetői viselkedéssel, a „dicsfényből” való visszahúzódással, az esetleges pótlásra kinevelt munkatársak folyamatos előtérben tartásával lenne megelőzhető a „függőség”. Nagy kérdés viszont, ha a „nélkülözhetetlen” vezető ezzel a tudatossággal képes saját hatását csökkenteni, nem vész e el az a lendület, kreativitás, egyéniség is, ami jelentősen az átlag fölé emelte a céget? Vajon az Apple sorsa Steve Jobs után érdekelne e valakit is vagy csak egy kicsi, stabil, de szürke cég maradna még 50 évig?
Bocsánat, az aláírás lemaradt :)
VálaszTörlésApáti Béla voltam
Az "apa jelenség" szerintem csapdahelyzet, és éppen ez a veszélyes benne: kényelmes és kellemes, amíg fennáll, tartós bizonytalansághoz, bukáshoz vezethet, ha véget ér.
VálaszTörlésBőgel György