2018. március 22., csütörtök

A zenehallgatásban is megéri tudatosabbá válni

Számos tudományos vizsgálat igyekezett már utánaeredni, hogy milyen hatást gyakorol szervezetünkre a zene. Fiziológiai szempontból például befolyásolja a szívverést, a pulzusszámot, a vérnyomást, az agyhullámokat, egyes stresszhormonokat, de az immunrendszert is. Akit érdekel, hogy milyen zene mire és hogyan hat pontosan, könnyen találhat erre vonatkozó kutatási eredményeket. Azt viszont, hogy a lelkiállapotunkkal és az érzelmeinkkel is szoros összefüggést mutat, már mindannyian megtapasztalhattuk. Íme néhány példa arra, hogy miképpen lehetünk képesek tudatosan a saját előnyünkre fordítani a zenehallgatást:


Érzelmek intenzívebb megélése

“Öröm vagy bánat ér, idejön az ember mindig hozzátok.” - üzeni a nóta a zenészeknek, nem véletlenül. A nagy történések, erős érzelmek kiáltanak a zenéért, valahogy jobban tudunk örülni és hatékonyabban bánkódni, ha a hangulatunkhoz illeszkedő muzsikát hallgatunk. Ehhez túl nagy tudatosság nem kell, de nem árt, ha megteremtjük a lehetőségét, ahelyett, hogy zakatolnánk tovább az operatív feladatainkkal.

Érzelmek, hangulatok felébresztése

Nem véletlen, hogy sikeres profi bokszolóink bevonulási zenét választanak, és az úszóknál is ott van a fülesük a vízbe ugrás előtt. Bizonyos zeneszámok fel tudnak bennünket tüzelni, meg tudják hozni a kedvünket, motivációnkat, magabiztosságunkat. Ezt a szokást például egész könnyen leutánozhatjuk, ha arra van szükségünk, hogy egy munkával kapcsolatos szituációban összeszedjük az erőnket és a legjobbat hozzuk ki magunkból. Különösen egyszerű a feladvány, ha éppen autóval megyünk a tett helyszínére. Volt idő, amikor valahogy ösztönösen ráéreztem a zene áldásos hatására e téren, és például Metallica számokat bömböltetve utaztam reggel olyan képzést tartani, amihez egyáltalán nem volt ingerenciám (ez még akkor volt, amikor tartottam olyanokat... fiatal voltam és kellett a pénz…).

Állóképesség fokozása

Akár unalmas, monoton munkáról van szó, akár olyan fizikai terhelésről, amit huzamosabb ideig kell viselni, a megfelelő zeneválasztás segítségünkre lehet. Az asszonyok énekeltek a fonóban, a futók akár a zene ütemére szedik a lábukat kilométereken át, de a konditermek óráit se csendben tartják. Megvan az oka.

Szelepkieresztés vagy épp lecsillapítás

Egy jól eltalált zeneszám vagy koncert kiválasztása kiválóan alkalmas a gőzkieresztésre: mindegy, hogy thrash metálon headbangelünk, punk koncerten pogózunk, esetleg csűrdöngölőt járunk. Mozogni se kell, elég ha teli torokból bömböljük túl az üvöltő hangfalakat. Persze a másik véglet is nagyon hatásos, amikor a nyugtató zenék csillapító hatását élvezzük az ágyon heverve, vagy épp egy vezetett relaxáción. Akármelyikről is van szó, ügyesen ki tudjuk vele pucolni a fejünket és a vibráló gondolatainkat. Megint csak a közlekedést tudom felhozni: mielőtt átvinnénk a máshol szerzett indulatunkat a kollégáinkra vagy a családtagjainkra, tudatosan zsilipelhetünk egy jól megválasztott zenével a kocsiban vagy ugyant megtehetjük egy füles segítségével a metrón.


Nekem speciel sokáig játszott fontos szerepet az életemben a zenehallgatás és a zenélés, aztán a munka és a család elvitte róla a fókuszt. A rádióról azért szoktam le az autóban, mert a hírekre/propagandára nem voltam kíváncsi, különösen nem félóránként, a reggeli csevegő műsorok a nagy semmiről pedig sírba tettek. Maradt a CD, de abból meg nem volt annyi, hogy évek alatt ne unjam meg a készletünket. A kalózletöltés nekem sose volt szimpatikus opció, szóval tovább kopott a zene a mindennapokból. A streaming lehetőség tekintetében pedig sajnos a lassan ébredők közé tartoztam. Különböző okokból minden eszközünkben mobilnet volt sok éven át, az otthoni wifi-t szükségtelen duplikációnak éreztem. Aztán a közelmúltban mégiscsak találtunk rá ésszerű megoldást, így hirtelen jogtiszta módon hozzáférhetővé vált több tízmillió zeneszám havonta mondjuk egy üveg bor vagy egy színes magazin áráért. Úgy érzem, hogy egy új világ nyílt ki előttem, és végképp nem értem, miért nem éltem a lehetősséggel az első naptól, amikor ez a típusú, előfizetéses alapon működő zeneszolgáltatás megjelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése